Tavaly 77,6 milliárd forint reklámbevétele volt az elektronikus médiának

2008. április 24., csütörtök 19:03     InfoRádió
Tavaly összesen 77,6 milliárd forint reklámbevétele volt az elektronikus médiának - derül ki az Ernst & Young kutatásából. Málnay B. Levente, a Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesületének elnöke elmondta: a televízió adóknál növekedés, még a rádiós reklámpiacon csökkenés tapasztalható a 2006-os adatokhoz képest.
 

1

Az elektronikus médiumok reklámbevétele tavaly 6,4 százalékkal nőtt 2006-hoz képest - derült ki a Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesülete által nyilvánosságra hozott adatokból, amelyeket az InfoRádióban a szervezet elnöke, Málnay B. Levente ismertetett.

A televíziók és rádiók legnagyobb képviselőit tömörítő szervezet harmadik alkalommal hozta nyilvánosságra az éves elektronikus reklámbevételeket a tagok által nyújtott hiteles adatok alapján.

A 2007-es televíziós és rádiós "reklámtorta", vagyis az elektronikus médiumok reklámból befolyt, tényleges, úgy nevezett "net-net" - ügynökségi és egyéb kedvezményekkel csökkentett - árbevétele több mint 4,6 milliárd forinttal nőtt 2006-hoz képest.

Az összesítés alapján 2007-ben a "net-net" televíziós reklámpiac mérete 70,1 milliárd, a rádiós reklámpiacé pedig 7,5 milliárd forint volt - közölte Málnay B. Levente.

Ez a 2006-os adatokhoz képest a televíziók esetén 7,7 százalékos növekedést, míg a rádiók esetében 4,9 százalékos csökkenést jelent. Ez utóbbi értéket befolyásolja, hogy a Magyar Rádió a 2007-es évre vonatkozóan nem szerepel az adatszolgáltatók között.

A Magyar Reklámszövetség becsült adatai szerint a teljes "reklámtorta" - amibe többek közt az internet és a nyomtatott sajtó is beletartozik - 10,7 milliárd forinttal nőtt 2007-ben, amelyből kizárólag az internet tudott nagyobb szeletet kihasítani magának, mint 2006-ban.
Hanganyag: Litauszky Balázs



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.12. 17:00
2012.02.12. 17:00
Törő Csaba, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
JEE Developer (Karrier Hungária Kft.)
Orvoslátogató (Medico Uno Kft.)
Sales Executive (EICCRP)
BBC Europe
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.
BUX 19,027 -2.2%
MOL 19,390 -2.3%
MTELEKOM 533 0.9%
OTP 3,975 -2.1%
RICHTER 37,150 -4.6%
Záróárfolyamok (2012.02.10)
EUR/HUF293.70
USD/HUF222.55
GBP/HUF350.67
CHF/HUF242.85
EUR/USD1.3194
Forrás: www.portfolio.hu 

Add a Startlaphoz