Mi a Facebook titka?

2010. január 28., csütörtök 19:18     InfoRádió
Több mint 112 millió tagja van az egyik nemzetközi közösségi oldalnak. Aki nem tagja a Facebooknak, az már szinte azt érezheti: kimarad valamiből.
 

1

Olyan kritikus tömeget értek el a Facebook felhasználók, hogy jogosan gondolhatják, hogy lemaradnak valamiről, ha nincsenek fenn a közösségi oldalon - állapítja meg egy amerikai felmérés.

Az Információs Társadalom és Trendkutató Intézet kutatási igazgatója nem lát nagy veszélyeket a közösségi oldalak terjedésében. Molnár Szilárd szerint többen vannak azok, akik úgy vélik, hogy az internetes hálózatok pozitív hatással vannak a klasszikus emberi kapcsolatokra.

Vannak, akik szerint a világhálón kialakított vagy fenntartott kapcsolatok egyenrangúak a személyes találkozásokkal. Ha ez nem is feltétlenül igaz, mindenesetre arra semmilyen bizonyíték nincs, hogy az internetes kapcsolatok megölnék a személyeseket, sőt inkább az ellenkezője igaz - mutatott rá Molnár Szilárd.

Szerinte akinek a világhálón sok ismerőse van, annak a valóságban is. Sőt azt is hozzátette, hogy ha mind az identitásra, mind a közösségképzésre pozitív hatással lehetnek a közösségi oldalak.

Az persze már kóros, ha valaki egy hét szabadságra sem tud elmenni anélkül, hogy ne nézzen rá a Facebookra - mondta a szakember, aki szerint igen egyszerű a pszichológiája annak, amiért egyre népszerűbbek ezek az oldalak: szeretünk tartozni valahová.
Hanganyag: Nagy Tamás



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.10. 19:00
2012.02.10. 19:00
Baán László kormánybiztos, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
Conference producer (TESK Tanácsadó Kft.)
Rendszergazda (Budapesti Cég)
Resource Manager (Bare International)
BBC Front page
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.


Add a Startlaphoz