Nincs még gyanúsított Főkert-ügyben

2010. augusztus 3., kedd 17:40     InfoRádió
Továbbra is ismeretlen tettes ellen folyik a nyomozás a Főkert Zrt.-nél - értesült az InfoRádió. A rendőrség még júniusban indított vizsgálatot hűtlen kezelés gyanúja miatt.
 

1

Az InfoRádió értesülése szerint még nincs gyanúsítottja a Főkert Zrt.-nél indított nyomozásnak. A gazdasági ügyeket vizsgáló rendőrök továbbra is ismeretlen tettes ellen nyomoznak - erősítette meg írásban megkeresésünkre a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya. Azt pedig nem hozzák nyilvánosságra, hogy eddig kit vagy kiket hallgattak meg tanúként, arra hivatkozva, hogy ez nem közérdekű adat, és a tanúk személyiségi jogai is sérülnének.

A múlt héten tanúként hallgatta meg a rendőrség az ügyben a főpolgármestert, és Demszky Gábor szerint kizárt, hogy gyanúsított lehet. Miután a nyomozók egy órán keresztül hallgatták meg a Városházán, Demszky Gábor arról is beszélt, hogy nem érez sem politikai, sem más felelősséget a Főkert-üggyel kapcsolatban.

Bár a nyomozók arra kérték, hogy a meghallgatásról semmilyen információt ne hozzon nyilvánosságra, a főpolgármester a rá várakozó újságíróknak elmondta: a rendőrök csak a Főkerttel kapcsolatban tettek fel neki kérdéseket. Azt is jelezte, hogy ha szükséges, továbbra is a nyomozók rendelkezésére áll. Hozzátette: a meghallgatásról mintegy háromoldalas jegyzőkönyvet vettek fel.

A meghallgatáson részt vett a főpolgármester ügyvédje is, aki azt mondta, hogy még egy közgyűlési határozat alapján indult vizsgálat a Főkert ellen.

A Főkert Zrt. vezetőjét tavaly májusban menesztették. Kocsis László távozásának pontos okát nem indokolta meg a főváros. Lapinformációk szerint azért állították fel a székéből, mert a Gazdasági Versenyhivatal vizsgálatot indított piacfelosztás, kartellezés gyanúja miatt. A Főkert igazgatósága Vásárhelyi Istvánt bízta meg a vezetői feladatok ellátásával.

A rendőrség még június elején indított nyomozást a Főkert Zrt.-nél hűtlen kezelés gyanúja miatt. Vizsgálják a fővárosi céggel kapcsolatban álló gazdasági társaságokat is. Egy korábbi közleményük szerint a nyomozók arra kíváncsiak, hogy a Főkert szerződései megfeleltek-e a hatályos jogszabályoknak, illetve szabályosan használták-e fel a fővárosi önkormányzattól kapott támogatásokat. Arra is keresik a választ, hogy a Főkert és a leányvállalatai kezelésében lévő ingatlanok milyen módon kerültek ki a fővárosi önkormányzat tulajdonából, és az ingatlanértékesítésekkel kapcsolatban érte-e vagyoni hátrány a fővárost.
Kálló Izabella



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.05. 17.00
2012.02.05. 17.00
Kemény Dénes, a férfi vízilabda válogatott szövetségi kapitánya
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
BBC Front page
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.
Key Account Manager (Beiersdorf Kft.)
Accountant (GLOBAIR Hungary Kft.)
Ingatlan tanácsadó (Otthon Centrum)

Add a Startlaphoz