Vecsei Miklós: Lelki sérülés is éri az árvízkárosultakat

2010. május 24., hétfő 20:04     InfoRádió
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat is segít az árvíz miatt bajba került embereknek és a gátakon dolgozóknak - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a szervezet alelnöke. Vecsei Miklós szerint az embereket ilyenkor az anyagi károkon kívül súlyos lelki sérülések is érik.
 

1

Mindig százalékokban mérik a pusztítást árvíz idején, ugyanakkor keveset beszélnek arról, hogy milyen belső károk érik az embereket ilyenkor - mondta az Info Rádió Aréna című műsorában a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke.

A hírekben nincs benne, hogy milyen elköltözni otthonról, otthagyva a kedvenc könyvet, vagy ottfelejtve a gyógyszereket. A nagy dráma mellett az ilyen aprónak tűnő, de nagyon fontos dolgok nem jelennek meg. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat amellett, hogy a gáton dolgozókat ellátja élelemmel, ezekre a problémákra is figyelmet fordít - tette hozzá Vecsei Miklós

Azt lehet látni, hogy ebben a kétségbeejtő időszakban, az egyébként is kétségbeesetteket a mostani árvíz másképp érinti, mint az előző évek hasonló helyzeteiben. Nagyon megrogytak ugyanis az emberek, és ez a katasztrófa még tetézi is a bajt - fejtette ki az alelnök.

Jó látni azonban, hogy a sok külföldi árvíz és földrengés után itthon nem fáradnak bele az emberek a rossz hírekbe, hanem odafigyelnek egymásra. Sokan jelentkeztek, hogy befogadnánk, segítenének kitelepített családokat - közölte Vecsei Miklós.

Az is gondot okoz, hogy épp a legszegényebb területeken pusztít az árvíz, Borsodban, Baranyában, ahol eddig is a legrosszabb helyre épült házak álltak - jegyezte meg a szeretetszolgálat munkatársa.

Abban reménykedünk - tette hozzá - hogy ezeknek a kilátástalan helyzetben levőknek, megfelelő támogatással a nagy rossz jobbat hoz: és esetleg új ház épülhet nekik, jobb helyen.

A Máltai Szeretetszolgálat azonban egyelőre csak adományokból gazdálkodhat - mondta Vecsei Miklós, aki szerint talán akkor változhat a helyzet, ha lesz kormányprogram, és a nemzeti segélyvonalra összegyűlő pénzt szétoszthatják a karitatív szervezetek között.

Az alelnök elmondta azt is, hogy az újjáépítés meghaladja a karitatív szervezetek lehetőségeit, így ezek csak az ügyintézés lebonyolításában tudnak közreműködni, ha az önkormányzat magára marad.

Az indulatok elszabadulnak, ha a média bejelenti például, hogy a kormány kétmilliárd forintot ad kárelhárításra, és az egyszerű ember megkérdezi, hogy hol az a sok pénz, amikor neki csak pár százezer jutott. A segélyszervezetek az ilyen helyzetek megoldásában segíthetnek - fejtette ki az alelnök.

Vécsei Miklós felhívta a figyelmet arra, hogy most még nem tudnak bútort, vagy ruhaneműt szállítani szervezetek a katasztrófa sújtotta területekre, mert egyelőre az életek mentése és a kárelhárítás fontosabb. A tárgyi adományokat csak néhány hét múlva kezdhetjük el osztani - mondta a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke.
Hanganyag: Ignáth Márk



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.05. 17.00
2012.02.05. 17.00
Kemény Dénes, a férfi vízilabda válogatott szövetségi kapitánya
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
Linux / Unix szakértő (KÜRT Zrt.)
System engineer (Hays Hungary)
Ügyvezető (Gyártó cég)
BBC Front page
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.

Add a Startlaphoz