A 47-es és a 49-es villamos, valamint a 12-es és 14-es villamosvonalak összekötése valósulhat meg a kormányzati negyed beruházással párhuzamosan. A megbízott budapesti főépítész az InfoRádiónak elmondta: a Nyugati tér fejlesztése és a Ferdinánd híd kapacitásának bővítése szerepel még a 2009 májusáig tartó ütemtervben.
A kormányzati negyed tömegközlekedési kapcsolatainak fejlesztése keretében összeköthetik a 47-es, 49-es és a 12-es, 14-es villamosok vonalait - mondta az InfoRádiónak a megbízott budapesti főépítész.
Beleznay Éva közölte: lehetséges, hogy a Bajcsy-Zsilinszky útról a Podmaniczky utcán át a Városligetig halad majd az összevont vonal, de az is elképzelhető, hogy a Nyugati téren át, a Lehel téri végállomásig fut.
A vonalak összevonása a kormányzati negyed fejlesztésének része, ezért egy településrendezési szerződés készül, amelyben rendezik a beruházások és az azokhoz kapcsolódó infrastrukturális fejlesztések státuszát tisztázzák - tette hozzá a főváros megbízott főépítésze.
FejlesztenénekBeleznay Éva úgy véli: a belvárost nem lesz nehéz megközelítenie az autóval közlekedő kormánytisztviselőknek, a nagyobb terhelés a belvárosból kifelé jelentkezik majd.
Hozzáfűzte: a kormányzati negyedtől a parlamentig vezető úton a Nyugati téren való áthajtás lehet problémás, éppen ezért a fejlesztés első ütemében a teret "kedvezőbb csomóponttá" alakítanák.
Budapest megbízott főépítésze elmondta: a pályázatok felvetették a Ferdinánd híd fejlesztését is, aminek szintén az első ütemben, tehát 2009 májusáig meg kell történnie.