Vége az olcsó kínai termékek korának?

2012. február 22., szerda 19:30     InfoRádió
Eredménnyel járt a jogvédő szervezet: 25 százalékkal emeli a dolgozók bérét az Apple és más nagy cégek fontos beszállítója, a Foxconn.
 

1

Akár heti hat-hét napot és napi 14 órát is dolgoztak a tajvani tulajdonú Foxconn-üzemek dolgozói Dél-Kínában, havi maximum 64 ezer forintos fizetésükért. A gyakori öngyilkosságok, majd a dolgozók közelmúltbeli fenyegetőzései miatt a vállalat kénytelen volt beengedni gyáraiba a munkakörülményeket vizsgáló amerikai szervezetet, az FLA munkatársait. Mindez a legnagyobb megrendelő, az Apple áldásával történt, amelynek új vezetője, Tim Cook azt mondta: minden munkásnak joga van a tisztességek körülményekhez.

A több mint egymillió embert alkalmazó Foxconn üzemeit szinte katonás fegyelem jellemzi. Az iPhone-ok, iPad-ek mellett itt szerelik össze az Xboxokat, valamint Dell és HP-számítógépeket is. A 2010-es öngyilkosságok után a cég tagadta, hogy túlságosan gyors lenne a munkatempó, és elviselhetetlen mértékben túlóráztatja dolgozóit. Kénytelen volt azonban több mint a duplájára emelni a fizetésüket. Most ismét fizetésemeléseket jelentettek be, és beleegyeztek a munkaidő lerövidítésébe is.

Ipari elemzők szerint azonban nemcsak a gyártóknak, hanem a fogyasztóknak is változniuk kell. "Amikor az emberek a sokkoló kínai munkakörülményekről olvasnak, felháborodnak egy pillanatra. De aztán felmennek az internetre, és szemrebbenés nélkül megveszik a legalacsonyabb áron a kívánt terméket" - jegyezte meg David Autor, a tekintélyes Massachusettsi Technológiai Intézet közgazdásza.

Elemzők megjegyzik azt is, hogy a kínai gyárak számára drágul a munkaerő: a gyárak eddig egy olyan modellt alkalmaztak, amelynek lényege az volt, hogy emberi munkával, sok terméket és gyorsan állítsanak elő. Az ország más részeiből Dél-Kínába vándorló munkások azonban egyre kevésbé hajlandók elfogadni az alacsony béreket, azt, hogy barakk-szerű munkásszállásokon kell élniük, és egész nap dolgozzanak. A kínai társadalom öregedése miatt ráadásul csökken a fiatal munkavállalók száma.

Kérdés, hogy drágulnak-e majd az elektronikai termékek, és a nyugati fogyasztóknak valóban meg kell-e majd fizetniük a kínai dolgozók jobb munkakörülményeit? A cégek egyelőre úgy próbálnak ez ellen fellépni, hogy automata gépsorokat állítanak üzembe, és a gyárakat a dél-kínai partvidékről az ország belsejébe telepítik át.
Szvetnik Endre, London



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.05.21. 19:00
2012.05.21. 19:00
Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
BBC Front page
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.
Senior GL Accountant (Hays Hungary)
Tanulmányi ügyintéző (Felsőoktatási Intézmény)
Key account manager (JLM Powerline Kft.)

Add a Startlaphoz