Biztos, hogy új helyre kerül Szvatopluk szobra

2010. szeptember 6., hétfő 17:20     InfoRádió
A szlovák parlament elnöke dönt arról, mi lesz a pozsonyi várban felállított, sokat vitatott Szvatopluk-szobor sorsa. A szakmai bizottság az alkotás áthelyezését javasolja.
 

1

Szvatopluk nagymorva fejedelem pozsonyi lovasszobrát Robert Fico exkormányfő, Pavol Paška volt házelnök és Ivan Gašparovič államfő közösen avatta fel nem sokkal a választások előtt, június 6-án.

A nagyszabású szoboravatón, amelyet a közszolgálati televízió egyenes adásban közvetített, a szlovákok az ószlovákok királyának nevezték a nagymorva fejedelmet.

Az alkotás azonnal ellentétes reakciókat váltott ki a társadalomban. Történészek szerint semmilyen bizonyíték nincs arra, hogy a nagymorva fejedelemnek bármi köze lett volna a pozsonyi régióhoz. Az is heves bírálatot váltott ki, hogy Szvatopluk pajzsot tart a kezében, amelyen olyan kettős kereszt látható, ami teljesen megegyezik a fasiszta Hlinka Gárda jelképével.

Szálka volt a bírálók szemében az is, hogy az alkotást Ján Kulich szobrászművész készítette, aki a kommunista rendszerben a párt preferált művésze volt, számos kommunista emlékmű megalkotása fűződik a nevéhez.

A szobor költségei összesen 270 ezer euróra (közel 77 millió forintra) rúgtak, de a felállítására szervezett gyűjtésből csupán 122 ezer euró (kevesebb, mint 40 millió forint) folyt be. Az összeg nagy részét a Robert Fico vezette Smer vezető politikusai adták össze.

Richard Sulík, a törvényhozás új elnöke kilenctagú szakbizottságot kért fel a szobor további sorsának elbírálására. A Marína Zavacká neves történész vezette testület három javaslatot terjesztett a házelnök elé, hogy megkönnyítse a döntést. Az első azt ajánlja, hogy a szobrászművésszel beszéljék meg: az alkotást a várkert más területére helyezik át, azzal a feltétellel, hogy a pajzson lévő vitatott szimbólumot eltávolítják.

Amennyiben Kulich nem egyezik bele az említett javaslatba, egy újabb eshetőség, hogy a mű a Szlovák Nemzeti Múzeumba kerül, a helyére pedig egy másik Szvatopluk-szobrot állítanak. A harmadik megoldás, hogy a szobrot visszaadják az alkotójának.

A parlament elnöke elmondta: mindhárom eshetőséggel foglalkozni fog, az egyetlen dolog, amelyet azonnal elvetett, hogy versenyt hirdessenek egy újabb Szvatopluk-szobor megalkotására. Egy biztos: a szobor elkerül jelenlegi helyéről. Várható, hogy a döntés éles tiltakozást vált ki a nemzeti érzelműek körében.
Protics János (Pozsony)



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.12. 17:00
2012.02.12. 17:00
Törő Csaba, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
BBC Front page
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.
Villamosmérnök (SEARCH-LAB Kft.)
Orvoslátogató (Medico Uno Kft.)
Partner menedzser (Salesjob.hu)

Add a Startlaphoz