Meddig tarthat az ETA tűzszünete?

2010. szeptember 6., hétfő 21:35     InfoRádió
Véget érnek-e az ETA terrortámadásai? - Ezt találgatják Spanyolországban, miután a szélsőséges szervezet közölte: feladja a fegyveres harcot, és demokratikus úton próbálja elérni Baszkföld függetlenségét. A spanyol kormány szerint "kevés" a nyilatkozat, a radikálisoknak örökre le kellene mondaniuk az erőszakról.
 

1

Az ETA fél évszázad alatt több mint 850 embert gyilkolt meg Spanyolországban. Az áldozatok jobbára spanyol rendőrök és hivatalnokok, de alkalmanként civilek voltak.

Az utóbbi időben a Spanyolország északi és Franciaország déli részén elképzelt önálló baszk államért harcoló ETÁ-t megbénította több vezetőjének letartóztatása. A már most jelentős autonómiával rendelkező baszkok pedig egyre kevésbé támogatják a radikálisokat.

Az ETA nem közölte, hogy feladja fegyvereit, és a baszk belügyminiszter szerint mindez azt bizonyítja, hogy "kevés" a tűzszünet.

A Gara című baszk lap oldalán megjelent videóban három, baszk sapkát viselő és arcát kendővel elfedő ETA-tag jelent meg. A középen ülő alak baszk nyelven olvasta fel a közleményt, majd mindhárman a levegőbe emelték az öklüket. A videót eredetileg a BBC-hez juttatta el egy ismeretlen baszk forrás, aki a tudósító állítása szerint Bond-filmbe illő módon, kódolt sms-ben értesítette arról, hogy menjen Párizsba, és vegye át a felvételt.

A nyilatkozat szerint az ETA úgy döntött, hogy "nem hajt végre fegyveres támadásokat". Arról azonban nem szólt, hogy meddig tarthat a tűzszünet, vagy mi annak az oka, arról viszont igen, hogy a szervezet "elkötelezte magát a demokratikus folyamat, a párbeszéd és a tárgyalások mellett".

A spanyol kormány úgy reagált, hogy amíg az ETA nem mond le egyértelműen örökre az erőszakról, nem tárgyal annak politikai támogatóival. Szakértők szerint a múltban két tűzszünetét is felrúgó terrorszervezet bizonytalan a jövőt illetően és időt akar nyerni.

Baszkföldnek saját parlamentje, saját iskolarendszere és saját rendőrsége van. Annak ellenére, hogy a régió kultúrájában és nyelvében különbözik Spanyolország más részeitől, a baszkok egyre kisebb hányada támogatja a teljes önállóságot. A tavalyi helyhatósági választásokon például a nacionalisták - évtizedek óta először - elveszítették az irányítást.

A szeparatisták csalódottan szembesültek a ténnyel, hogy a saját kultúrájukra szintén büszke katalánok fegyveres erőszak nélkül is ki tudták szélesíteni saját autonómiájukat. Tudósítók megjegyzik, a nagy ipari múltra visszatekintő Baszkföldet is komolyan sújtja a gazdasági visszaesés, amelynek nyomán a spanyol munkanélküliség 20 százalékosra szökött fel.
Szvetnik Endre (London)



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.12. 17:00
2012.02.12. 17:00
Törő Csaba, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
BBC Front page
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.
Villamosmérnök (SEARCH-LAB Kft.)
Orvoslátogató (Medico Uno Kft.)
Partner menedzser (Salesjob.hu)

Add a Startlaphoz