Bírósági engedéllyel hajózhatja körbe a Földet a 14 éves lány

2010. július 28., szerda 20:40     InfoRádió
Mégis körbehajózhatja a Földet egyedül az a tizenéves lány, akinek korábban ezt megtiltották - döntött egy holland bíróság. A 14 éves Laura Dekkert nem vehetik gyámság alá a gyermekvédelmi hatóságok, így megvalósulhat álma, hogy útnak induljon.
 

1

Bele tudnék ugrani a vízbe - mondta a 14 éves Laura a bírósági döntés után. Hasonlótól tartottak a holland gyermekvédelmi hatóságok, mert attól félnek, hogy a lány túl fiatal ahhoz, hogy egyedül vágjon neki vitorlásával a tengernek. A bíróság azonban az ő vitorlájukból kifogta a szelet, Laura pedig elindulhat.

A lány az otthonául szolgáló hajón, ahol apjával és kutyájával él, sajtótájékoztatót tartott, és azt mondta: szeret utazni, meg akar ismerni más kultúrákat, tapasztalatokat szerezni.

Laura Új-Zélandon született és élete első négy évét a tengeren töltötte szüleivel, akik három világkörüli úton is jártak.

A lánynak nem kis erőfeszítésébe került megváltoztatni a korábbi bírósági döntést. Megtanult elsősegélyt nyújtani és a magányos hajósok számára fontos alvási technikákat sajátított el. Tavaly, amikor eltiltották attól, hogy egyedül hajózzon, egy karib-tengeri holland területre szökött, és a rendőrségnek kellett visszahoznia.

A bíróság döntésére készülve Laura azt írta honlapján, hogy ha engedik, akkor a lehető leggyorsabban hajóra száll, méghozzá Portugáliában, azaz gyakorlatilag két héten belül már az óceán habjait szelheti. A tervezett világkörüli út két évig tartana. Laura először 11 éves korában mehetett egyedül hajóútra, akkor még csak a holland partok mentén.

Apja végig támogatta álmát, anyja viszont korábban ellenezte az ötletet, de most már nem. A lány azt mondta, hogy folytatja tanulmányait a hajón is - az internet segítségével.

Júniusban az Indiai-óceánból mentették ki az egyedül hajózó, 16 éves kaliforniai Abby Sunderlandet, akinek egy vihar súlyos kárt okozott a hajójában. Az első, világot körbehajózó tini a 17 éves brit Mike Perham volt, aki tavaly fejezte be útját - hivatalosan azonban nem ismerték el, hogy megkerülte volna a Földet.
Szvetnik Endre (London)



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.12. 17:00
2012.02.12. 17:00
Törő Csaba, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
BBC Front page
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.
Sales Manager (Eurocenter Hungary Kft.)
Kereskedő (VIA Bérautó Kft.)
Könyvelő (Prohumán 2004 Kft.)

Add a Startlaphoz