Kirúgja az engedetleneket Medvegyev

2010. március 18., csütörtök 5:40     InfoRádió
Dmitrij Medvegyev orosz elnök meg akarja erősíteni tekintélyét, és értésre adta: elégedetlen, amiért lassan haladnak a reformok. Éppen ezért ezentúl elbocsátják azokat a hivatalnokokat, akik nem követik az utasításait.
 

1

Dmitrij Medvegyevnek az úgynevezett tandemokráciában - amikor is a nála befolyásosabb Vlagyimir Putyin miniszterelnökkel közösen kormányoz -, a csendestárs szerepét szánták.

A kommentátorok és az orosz közvélemény jelentős része szerint Vlagyimir Putyin elnökként tér vissza, miután az alkotmány előírásainak megfelelően nem választathatta újra magát két periódus után, de Medvegyev távozásával ismét elfoglalhatná a hivatalt.

Utódja - vagy elődje - azonban egyre gyakrabban érezteti, hogy nem akar szürke végrehajtó maradni. A két éve hatalomra került Medvegyev azzal kampányolt, hogy modernizálja Oroszország nyersanyagokra épülő gazdaságát, és liberalizálja a politikai rendszert. Kedden azonban jelezte: elégedetlen, amiért nem sokat tudott elérni.

Egy videokonferencia során figyelmeztette az elnök által kinevezett kormányzókat és hivatalnokokat: elege van, hogy nem hallgatnak az utasításaira. "Kifogások vannak, de a lényeg az, hogy nem csináltak semmit. Azokat, akik nem hajtják végre az utasításokat, elbocsátjuk, és az utcára dobjuk" - keménykedett Medvegyev.

Az eseményről készült tudósítást az orosz tévéhiradók is bemutatták, az elnök pedig közölte: negyedévenként hasonló tanácskozásokat tart majd.

Medvegyev értésre adta, hogy szeretne magának egy második elnöki periódust, és megmutatta, hogy komolyan gondolja a bürokraták elleni fenyegetését. Februárban 18 belügyi illetékest, köztük 17 tábornokot bocsátott el Szergej Magnyitszkij orosz ügyvéd halála miatt, akitől a börtönben megtagadták az orvosi ellátást.
Szvetnik Endre (London)



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.12. 17:00
2012.02.12. 17:00
Törő Csaba, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
BBC Front page
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.
Értékesítési menedzser (Építőipari cég)
Könyvelő (Prohumán 2004 Kft.)
Test Automation Lead (Euronet Worldwide Inc.)

Add a Startlaphoz