Francia-német csörte

2010. március 16., kedd 13:50     InfoRádió
A francia kormány pénzügyminisztere azt vetette Németország szemére, hogy más uniós tagállamok kárára jut előnyökhöz a nemzetközi piacon. Chiristine Lagarde úgy vélte, hogy a bérek alacsonyan tartásával a német ipar előnyös áron kínálja az exportra szánt termékeit, és ezzel hátrányos helyzetbe hozza versenytársait. A francia miniszter állítását a kancellár visszautasította.
 

1

A német kivitel a múlt évben csaknem 20 százalékkal csökkent, az Európai Unión belül mégis több tagállam úgy véli, hogy Berlin uniós partnereinek kárára jut előnyökhöz a nemzetközi piacokon. Ezt leghatározottabban a francia pénzügyminiszter fogalmazta meg.

Christine Lagarde a Financial Times című gazdasági lapnak adott interjúban a hazai kereslet ösztönzésére szólította fel a német ipar vezetőit, egyben pedig úgy vélte, hogy a viszonylag alacsony munkabér miatt a német terméket külföldön előnyös áron kínálják.

A francia pénzügyminiszter szerint a kereskedelmi többletet kimutató országoknak hatékonyabban kellene azon országok támogatására sietni, amelyek súlyosbodó államadóssággal küzdenek. Mint Christine Lagarde fogalmazott, Németország az ezredforduló óta jelentősen javította versenyképességét, amit főleg a termelési költségek leszorításával ért el, azonban nem biztos, hogy ez tartós megoldásnak kínálkozik, és valamennyi uniós tagállam számára hasznos módszernek ígérkezik.

Mindezt kiegészíti a Bild Zeitung diplomáciai forrásokat idéző jelentése, amely szerint más, gazdasági nehézségekkel küzdő uniós országok is saját versenyképességük javítása érdekében a német gazdasági reformok visszafogását sürgetik.

A kancellár - szóvivőjén keresztül - visszautasította az állításokat és hangsúlyozta, hogy a német termékek versenyképessége nem a kormány beavatkozásának az eredménye és rámutatott arra, hogy nem mesterséges, felülről elrendelt intézkedésekre van szükség, hanem arra, hogy az Európai Unión belül együttes erőfeszítéssel munkálkodjanak a valamennyi tagállamot érintő gazdasági fellendülésen.
Vincze András, Németország



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.12. 17:00
2012.02.12. 17:00
Törő Csaba, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
BBC Front page
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.
Értékesítési menedzser (Építőipari cég)
Könyvelő (Prohumán 2004 Kft.)
Test Automation Lead (Euronet Worldwide Inc.)

Add a Startlaphoz