Sok német visszasírja a berlini falat

2010. március 15., hétfő 21:30     InfoRádió
Húsz évvel Németország újraegyesítése után a lakosság körében még eleven a múlt, sőt sokan egyenesen visszasírják a falat. Az egyik televíziós csatorna Határ című adását követően készült nagyszabású közvélemény-kutatás riasztó tényekre világít rá.
 

1

A Sat1 csatorna Határ című adását a Bildzeitung nevű bulvárlap felhasználta arra, hogy megtudja, miként vélekedik a lakosság az ország közel fél évszázados megosztottságáról. Kiderült, hogy minden negyedik ember szívesen venné, ha ma is állna a Berlint kettéosztó fal. 16 százalékban vallják, hogy Németország számára nagy áldás lenne a keleti és a nyugati tartományok elválása.

A felmérésben az is szembeötlő, hogy ebben a kérdésben gyakorlatilag azonos az arány a kelet- és a nyugatnémetek részéről. Az egykori NDK-ban élő válaszadók 80 százaléka úgy vélte, szívesen élne egy szocialista rendszerben, ha szavatolnák számára a munkalehetőséget és a szociális biztonságot, de a nyugatnémetek kétharmada is erre az álláspontra helyezkedik.

Nagyobb az eltérés viszont a szabadság fogalmának megítélésében, ugyanis a nyugati országrész lakosságának közel fele a szabadságot tekinti a legfontosabb politikai célnak, míg a keletnémetek alig 28 százaléka tör lándzsát a szabadság mellett. Így nem véletlen, hogy a választási voksot is alkuba bocsátanák: a volt NDK polgárainak közel 15 százaléka 5 ezer euróért bármely pártnak eladná a szavazatát.
Vincze András (Németország)



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.12. 17:00
2012.02.12. 17:00
Törő Csaba, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
BBC Front page
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.
Data Warehouse Expert (Euronet Worldwide Inc)
Junior menedzser (Work Way Club Kft.)
Konzulens (Siemens PSE Kft. )

Add a Startlaphoz