A népszerű üdülőhelyeket is elérte a mexikói drogháború

2010. március 16., kedd 8:20     InfoRádió
Az amerikai és a mexikói hatóságok a drogkartelleket vádolják az egyik amerikai konzulátus három dolgozójának meggyilkolásával. Az erőszak elérte a népszerű üdülőhelyet, Acapulcót is, ahol 17 embert öltek meg bandaháborúban a hétvégén.
 

1

A szülőket agyonlőtték, a terepjáró hátsó ülésén utazó csecsemő életét megkímélték a támadók a Mexikó és az Egyesült Államok határán fekvő, gyilkosságairól elhíresült Ciudad Juarezben.

Az apa és az anya az amerikai konzulátus alkalmazottja volt. Néhány perccel korábban fedezték fel a városban egy másik konzulátusi dolgozó mexikói férjének holttestét, szintén egy autóban. A vele utazó, 4 és 7 éves gyermekei megsebesültek.

Az amerikai külügyminisztérium ezt követően engedélyezte a mexikói konzulátus öt dolgozójának, hogy családjaikat biztonságosabb helyekre küldjék. Az állampolgároknak pedig azt javasolták, hogy ha nem szükséges, akkor ne utazzanak a szomszédos ország négy, északi szövetségi államának egyes területeire.

Úgy tűnik, a mexikói drogkartelleket, amelyek ellen a kormány gyakorlatilag háborút visel, nem érdeklik a civil áldozatok, mert egyre több olyan embert ölnek meg, akiknek nincs közük a kábítószer-kereskedelmhez.

Csak az elmúlt hétvégén több mint 50 ember lelte halálát a bandák háborújában. A népszerű üdülőhelyen, Acapulcóban 17-en haltak meg. Az áldozatok közül négyet lefejeztek. A halottak között volt hat járőröző rendőr is.

Acapulcót és Guerrero szövetségi államot a nagyhatalmú La Familia kartell ellenőrzi. Mivel Felipe Calderón szövetségi elnök 50 ezer katonát vezényelt ki a bandák elleni háborúra, a megszorongatott bűnszövetkezetek között kiújult a csempészútvonalak ellenőrzéséért folytatott harc.

A mexikói kormánynak azonban különösen kellemetlen, hogy immár a turistaparadicsomokat sem kerüli el az erőszak. Mexikó egyik fő bevételi forrása a turizmus, és az ágazat még fontosabb lett a gazdasági visszaesés miatt.

Guerrero állam egy másik városában golyózápor fogadta egy helyen a házkutatásra érkező katonákat. A fényes nappal, a városközpontban található háznál történt összecsapásban 10 feltételezett drogcsempész és egy katona halt meg.
Szvetnik Endre



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.12. 17:00
2012.02.12. 17:00
Törő Csaba, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
BBC Front page
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.
Értékesítési menedzser (Építőipari cég)
Könyvelő (Prohumán 2004 Kft.)
Test Automation Lead (Euronet Worldwide Inc.)

Add a Startlaphoz