Jobban átvészelték a válságot a közepes- és kisvállalkozások

2010. március 11., csütörtök 12:30     InfoRádió
A közép- és kisvállalkozások jobban vészelték át Németországban a gazdasági válságot, mint az óriás cégek. Több gazdaságkutató intézet most közzétett egybehangzó felmérése szerint a kisebb cégek rugalmasabban alkalmazkodtak a kihívásokhoz, mint a nagy vállalatok.
 

1

A német gazdaság gerincét a kis- és középvállalkozások alkotják. Számuk meghaladja a 3,5 milliót. Közel 27 millió alkalmazottnak nyújtanak megélhetést, és évente csaknem másfél millió ipari tanulót képeznek ki.

Középvállalkozásnak minősül minden olyan cég, amelynek évi forgalma nem haladja meg az 500 millió eurót. A felmérések szerint a közép- és kisvállalkozások elsősorban az európai, kiváltképpen pedig a hazai piacra termelnek, következésképpen kevésbé is érezték meg a globális pénzügyi válság hatásait.

Előnyükre vált az is, hogy a berlini kormány nagyarányú konjunktúra-élénkítő intézkedésekkel igyekezett az ipar segítségére sietni. Az óriás cégek viszont kevésbé tudtak rugalmasan idomulni a válságban előállt helyzethez, és nemzetközi üzleti kapcsolataikra is rányomta bélyegét az a tény, hogy az egyes országok egymástól eltérően válaszoltak a krízis kihívásaira.

Noha az elmúlt évben 2008-hoz viszonyítva 16 százalékkal emelkedett a csődbe ment cégek száma, ezzel egy időben azonban tavaly jóval több céget alapítottak, mint egy évvel korábban, amit a gazdaságkutató intézetek kimutatása arra vezet vissza, hogy sokan a fenyegető munkanélküliségből önálló vállalkozások létesítésben látták a kiutat.

A cégcsődök számának emelkedése is részben ezzel függ össze, ugyanis számos újonnan alapított vállalkozás alig néhány hónap után tevékenységének beszüntetésére kényszerült.
Vincze András, Németország



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.12. 17:00
2012.02.12. 17:00
Törő Csaba, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
BBC Front page
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.
Account Executive (Kirowski Isobar Zrt.)
JEE Developer (Karrier Hungária Kft.)
Értékesítési menedzser (Építőipari cég)

Add a Startlaphoz