Nemzetközi finanszírozást sürget az atomenergia-iparban a francia elnök

2010. március 9., kedd 21:36     InfoRádió
A francia államfő nukleáris kutatóhálózat alapítását kezdeményezi. Nicolas Sarkozy szerint a cél az atomenergia lakossági célú felhasználásának erősítése.
 

1

A francia államfő erősíteni szeretné az atomenergia lakossági célú felhasználását, ezért a témában, Párizsban több ország részvételével megtartott konferencián bejelentette: francia részről olyan nemzetközi atomintézet létrehozását kezdeményezik, amely a legkiemelkedőbb tudósokat és kutatókat fogja össze, és amely az első láncszeme lesz annak a nemzetközi hálózatnak, amely a megfelelő szakemberek képzését biztosítja majd a téma iránt érdeklődő országokban.

Ez a fajta együttműködés már létezik Franciaország és Kína között, de az államfő által említett első képzési központ a tervek szerint Jordániában fogja megnyitni kapuit.

Nicolas Sarkozy a békés célokat szolgáló atomipar hozzáférésének a kiszélesítését szorgalmazta, és azt kérte a Világbanktól, illetve más nemzetközi fejlesztési pénzintézetektől, hogy szálljanak be az ezzel kapcsolatos tervek finanszírozásába. "Nem értem és nem fogadom el, hogy a nemzetközi finanszírozás teljesen mellőzi az atomenergiával kapcsolatos beruházásokat" - fogalmazott az államfő, egyben arra szólítva fel a Nemzetközi Atomenergia Ügynökséget, hogy dolgozzon ki egy olyan osztályozási rendszert, amely biztonsági szempontból rangsorolná a piacokon kínált atomerőműveket.

Nicolas Sarkozy szerint az erőművek iránt érdeklődő államok jelenleg kizárólag az árak alapján döntenek beruházásaik mellett, holott, mint fogalmazott, a biztonság ennél lényegesen fontosabb szempont nem csupán az adott ország, hanem az egész világ számára. A köztársasági elnök természetesen alapvetően a francia érdekek védelmében fogalmazta meg javaslatait, decemberben ugyanis az Egyesült Arab Emirátusok vezetése teljesen váratlanul úgy döntött, hogy a franciák helyett a dél-koreaiakkal fog atomerőművet építtetni.

A mintegy 20 milliárd dolláros üzlettől elesett franciák azóta is azt mondják: nyilvánvaló, hogy a választás kizárólag a jelentős árkülönbség miatt esett a dél-koreaiakra, az atomipar franciaországi szereplői, elsősorban az EDF áramszolgáltató és az Areva atomerőmű építő vezetői pedig a kudarc miatt nyilvánosan egymásnak estek.

A régóta együttműködő két állami tulajdonú vállalat közötti csatározás azóta is tart: az EDF nemrég kinevezett vezérigazgatója külföldi, elsősorban orosz partnerek bevonásával igyekszik megrendszabályozni az Areva túlságosan függetlenedni akaró, meglehetősen harcias kedvű igazgatónőjét.

Elemzők szerint e konfliktus újabb állomása, hogy a párizsi konferencián az EDF bejelentette: stratégiai együttműködésre kíván lépni az orosz Rosatom társasággal, melynek egyik célja az lesz, hogy a nemzetközi piacokon közösen kínáljanak újfajta atomerőműveket.
S. Ráduly János, Franciaország



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.12. 17:00
2012.02.12. 17:00
Törő Csaba, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
BBC Front page
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.
Értékesítési menedzser (Építőipari cég)
Könyvelő (Prohumán 2004 Kft.)
Test Automation Lead (Euronet Worldwide Inc.)

Add a Startlaphoz