A franciák többsége szerint létezik a sajátos francia identitás

2010. február 8., hétfő 21:20     InfoRádió
Egy friss közvélemény-kutatás szerint a franciák 65 százaléka úgy véli, hogy társadalmukban meggyengült a nemzeti identitás érzése. A vélemények természetesen eltérőek arról, hogy a jelenséget mi okozta: legtöbben, a megkérdezettek 30 százaléka a bevándorlást, további 20 százalékuk az értékek elvesztését, egy másik 18 százalék pedig a kulturális és etnikai keveredést jelölte meg fő okként.
 

1

A bevándorlásügyi miniszter az eredmény kapcsán azt mondta: mindez azt mutatja, hogy szükség van a nemzeti identitásról immár harmadik hónapja zajló vitára, és az annak nyomán megfogalmazódó ötletekre. A kormány egyébként a témáról hétfőn tanácskozást tart, és azon Eric Besson konkrét intézkedéseket javasol majd, melyek egyebek mellett a "köztársasági alapelvek" megerősítését fogják szolgálni. A miniszter e mellett a bevándoroltak beilleszkedésén is javítani szeretne, bár azt egyelőre nem tudni, hogy ez konkrétan mit fog jelenteni.

A felmérésből egyébként az is kiderül, hogy a franciák 82 százaléka úgy véli, létezik sajátos francia identitiás, 75 százalékuk pedig büszke franciaságára. Érdekesség ugyanakkor, hogy a megkérdezettek 52 százaléka meggyőződései és értékei alapján érzi magát franciának, a nemzeti hovatartozást 43 százalék, a családi gyökereket 29, az anyanyelvet 26, míg a vallást 22 százalék említette mint identitást meghatározó elemet.

A bevándorlásügyi miniszter szerint a válaszok világosan jelzik, hogy a társadalom túlnyomó része tudatában van a kérdés fontosságával, és úgy véli, egy új "köztársasági szerződésre" is igény mutatkozik. Eric Besson azt szeretné, ha a nemzeti identitásról szóló vita a márciusi helyhatósági választások után is folytatódna, és amennyiben arra a kormányfő rábólint, úgy április elejétől országos turnéba kezd, amelynek során összegzi majd az eddig megfogalmazódott javaslatokat, és azok alapján konkrét cselekvési tervet dolgoz ki.

Az új felmérés egyébként a legjobbkor jön a miniszternek, a 2009 novemberében az ő kezdeményezésére elindított országos vita - amelyért egyébként boldognak és büszkének érzi magát - erősen megosztja ugyanis a francia társadalmat. Egy múlt héten közzétett felmérés szerint az emberek 53 százaléka úgy véli, a téma kizárólag kampánycélokat szolgál, 63 százalékuk szerint pedig a kérdésről tartott eddigi eszmecserék nem voltak konstruktívak.
S. Ráduly János, Franciaország



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.12. 17:00
2012.02.12. 17:00
Törő Csaba, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
BBC Front page
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.
Értékesítési menedzser (Építőipari cég)
Könyvelő (Prohumán 2004 Kft.)
Test Automation Lead (Euronet Worldwide Inc.)

Add a Startlaphoz