Nagy-Britanniában nem lehet választani a motozás és a szkenner között

2010. február 3., szerda 18:20     InfoRádió / Sárközi Mátyás (London)
A londoni Heathrow-n és a manchesteri repülőtéren bevezették a testszkennerrel végzett biztonsági ellenőrzést. A képernyőn ruha nélkül látható az átvilágított utas, még az is kivehető, ha valamelyik testnyílásába próbál robbanóanyagot rejteni. A készülék használatát etikai okokból ellenzik az emberi jogok védelmezői, és az Európai Unió jogi biztosa sem adta még meg a hozzájárulását.
 

1

A kifogások ellenére kötelező érvénnyel vezették be London Heathrow légikikötőjében, valamint Manchesterben a testszkenner használatát. Míg a lemeztelenítő átvilágítást már alkalmazó 19 amerikai repülőtéren választani lehet a szkenneres ellenőrzés vagy az alapos testi motozás között, Heathrow-n és Manchesterben nincs ilyen lehetőség. Aki nem áll a szkenner elé, az nem szállhat fel a repülőre.

A brit közlekedési miniszter hangsúlyozza, hogy ha valaki, megértve az eljárás biztonságvédelmi okait, elfogadhatónak tartja a végigtapogatásos motozást, az bízvást beleegyezhet az elektronsugaras átvilágításba is. A háromdimenziós képet csak az elkülönített fülkében ülő ellenőr látja, női utasok esetében női alkalmazott, és a szkennelés után a kép azonnal eltűnik, nem rögzíthető.

A gyermekpornográfiára vonatkozó brit törvény azonban kizárja a 18 éven aluliak meztelen szkennelését.

Az Európai Unió jogi biztosa általában ellenzi a mindent megmutató átvilágítás alkalmazását, és emiatt két éven át porosodott négy darab, egyenként 30 millió forint értékű szkenner a Heathrow repülőtéren. A brit illetékesek most úgy határoztak, hogy nem várják meg az Unió hosszan húzódó bizottsági vitáinak a végét, mert a terrorveszély erősödött.

Kérdés, tökéletes-e a készülék? Egyes szakértők szerint nem. Folyadékokat és bizonyos vegyi anyagokat ugyanis nem jelez.

S kit érdemes átvilágítani? Az Egyesült Államok hatóságainak legújabb bejelentése szerint ott elsősorban kubaiak, irániak, szudániak, líbiaiak, nigériaiak, jemeniek és pakisztániak esetében alkalmazzák a testszkennert, valamint a kézipoggyász átvizsgálását.

Nagy-Britanniában etnikai vagy vallási megkülönböztetés a jogvédők heves ellenkezésével találkozna. Viszont az utas gyanús lehet, ha repülőjegyét készpénzért vásárolta, vagy ha mindössze egy kis táskával utazik. A biztonsági ellenőrök tanfolyamokon sajátítják el, milyen jelekre figyeljenek, hogyan szűrjék ki az izgatottan vagy zavartan viselkedő utasokat.



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.12. 17:00
2012.02.12. 17:00
Törő Csaba, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
BBC Front page
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.
Account Executive (Kirowski Isobar Zrt.)
JEE Developer (Karrier Hungária Kft.)
Értékesítési menedzser (Építőipari cég)

Add a Startlaphoz