Nyolc év után új esélyt kapnak a kutatók

2009. december 4., péntek 20:20     InfoRádió / Szvetnik Endre
Ismét folytathatnak kiterjedt őssejt-kutatásokat az amerikai tudósok - azt követően, hogy a Bush-kormányzat etikai okokból nyolc évig korlátozta a tevékenységet. Sok tudós az őssejt-kutatástól várja úgy gyógyszerek és gyógymódok megjelenését, mert ezek a testben bármilyen más sejtté át tudnak formálódni.
 

1

Az őssejtektől remélik például a sérült szívsejtek regenerálását, vagy a jövőben azt is, hogy agysejteket tudjanak "növeszteni". Csakhogy ezeket a sejteket embriókból nyerik, és a vallásos-konzervatív támogatottságú Bush-kormányzat etikai okokból, "az élet védelmében" megtiltotta, hogy állami pénzen folytassanak kutatásokat embrionális őssejtekkel. Az őssejtek kivonása során az egynapos embrió ugyanis megsemmisül.

Az Obama-kormányzat most feloldotta a finanszírozási tilalmat, így állami pénzekből 13 új őssejt-vonal esetében indulhat meg a kutatás. Ezt azt jelenti, hogy a tudósok azonnal hozzájutnak a korábban készenlétbe helyezett, 21 millió dolláros alaphoz, és az újév elején további több millió dollárt kaphatnak a gazdaságélénkítő csomag részeként.

Az őssejtek a kutatók reményei szerint segíthetnek majd a cukorbetegség, a Parkinson-kór, vagy akár a gerincsérülések gyógyításában is.

Az amerikai szövetségi törvények továbbra is tiltják azt, hogy állami pénzekből hozzanak létre és semmisítsenek meg embriókat. A most jóváhagyott őssejt-vonalakat nem normális fogantatás során létrejött, hanem termékenységi klinikákon előállított, "maradék" embriókból hozták létre, magánpénzből - az érvelés szerint ezeket a szöveteket amúgy kidobták volna.

Az őssejt-vonalak engedélyezéséhez feltétel, hogy a forrásul szolgáló embriót önként adományozza a nő vagy pár, és tudjon arról, hogy ehelyett például egy meddő nőnek is adhatná az embriót.

A tudósok azzal magyarázzák, miért van szükségük több különböző őssejt-vonalra, hogy a különböző csoportok különböző dolgokra alkalmasak. Egyeseket könnyebben lehet vért, másokat izmokat előállító sejtek létrehozására felhasználni - jegyezte meg az AP.



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.10. 19:00
2012.02.10. 19:00
Baán László kormánybiztos, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
BBC Front page
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.
Programozó (Magyar Energia Hivatal)
Program Referens (KSZDÉSZ Kft.)
Minőségügyi kontroller (Randstad Hungary Kft.)

Add a Startlaphoz