eur:
394.4
usd:
370.12
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma
Nyitókép: https://mo-online.com/

A kormánytól kérnek segítséget a rendezvényszervezők

Segítséget kérnek a rendezvényszervezők, mert az évi csaknem ezermilliárd forintot termelő iparág március óta a járvány miatt gyakorlatilag megszűnt - mondta Ganczer Gábor, a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók Szövetsége (MaReSz) elnöke az MTI-nek.

Az idénre tervezett magyarországi rendezvények több mint 80 százalékát lemondták - ismertette az elnök, aki kiemelte, hogy a zenészekéhez hasonló, pályázható ágazati segítséget, valamint bértámogatást szeretnének.

A több mint 200, többségében kkv-t tömörítő ágazati érdekképviselet már benyújtotta javaslatait a Magyar Turisztikai Ügynökségnek (MTÜ), a Miniszterelnökségnek, és a Gazdaságvédelmi Operatív Törzsnek.

Ganczer Gábor elmondta, hogy a szektorban dolgozó cégek utolsó tartalékaikból és a járulékkedvezményekkel igyekeznek megtartani a szakképzett munkaerőt.

Többségük eddig el tudta kerülni az elbocsátásokat, a rendezvényekkel kapcsolatos bizonytalanság azonban hónapokon belül a munkahelyek drámai mértékű megszűnéséhez vezethet - mondta a MaReSz elnöke, aki szerint kormányzati segítség nélkül az ősszel a foglalkoztatottak 50-60 százalékának elbocsátásra kényszerülhet a rendezvényiparág. Ez mintegy 60 ezer munkahely megszűnését és számos magyar kis- és középvállalkozás csődjét jelentheti.

A gazdasági előrejelzéseket figyelembe véve a nemzetközi turizmus, a rendezvények, ezen belül a nemzetközi rendezvények újraindulása lassú folyamat lesz - vélte, megjegyezve, hogy az üzleti rendezvények nélkülözhetetlenek a magyar gazdaság újraindításához.

Kitért arra, hogy rendezvényszervezői szakma által szervezett üzleti események, kereskedelmi kiállítások eltérő szabályozás alá esnek, mint az egyéb tömegrendezvények, például fesztiválok, koncertek, ahol a résztvevők mozgása nem kontrollálható. A szabályok szerint ugyanis csak az 500 főt meghaladó zenés-táncos rendezvények szervezése tilos, ami nem jellemző a céges rendezvényekre.

Rámutatott: az operatív törzs állásfoglalása szerint június 18-a óta céges események létszámkorlát nélkül, kül- és beltéren egyaránt megtarthatók. Így lehet rendezni konferenciákat, bemutatókat, szakmai vásárokat vagy csapatépítő programokat is.

A szövetség által kidolgozott, nemzetközi gyakorlatokra épülő, széleskörű szakmai konszenzussal létrejött Covid-kézikönyv részletes iránymutatást tartalmaz az üzleti rendezvények biztonságos, kontrollált lebonyolításához. A jól működő gazdasági élethez nélkülözhetetlen rendezvények megfelelő szabályozással biztonságosan megrendezhetők - húzta alá az elnök.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×