tudomány

Leleplezték a globális felmelegedés elindítóit

2010. július 3., szombat 11:23     InfoRádió / MTI
    Kinyomtatom Elküldöm Betűméret + -
Az őskori vadászokkal kezdődött tizenötezer éve az emberi tevékenység okozta, azaz az antropogén felmelegedés - állítják amerikai kutatók a Geophysical Research Letters című szaklapban közzétett tanulmányukban.
 

1

Christy Doughty, Adam Wolf és Chris Field, a Carnegie Institution for Science kutatói által felvázolt forgatókönyv szerint e folyamat első lépéseként fogyatkozni kezdett 15 ezer éve a mamutpopuláció létszáma.

Ennek egyrészt természetes okai voltak: ebben az időben ért véget a jégkorszak, másrészt kihalásukhoz az ember is hozzájárult - olvasható a ScienceDaily (http://www.sciencedaily.com/) tudományos hírportálon.

A jótékony mamutok

A mamutok, amelyek a prériken éltek, alaphelyzetben lelegelték a növekedésnek indult kis nyírfákat is, így az adott területnek fennmaradt a füves sztyeppe jellege. Ám ahogy tünedeztek el a mamutok, "támadásba lendültek" a nyírfák, amelyek egyre nagyobb területet hódítottak meg, átalakítva annak jellegét. S bár északon alig 2 méteres törpenyírfák nőttek, azok is képesek voltak átvenni az uralmat.

A fák megváltoztatták a táj színét, amely sötétebbé vált, s ezáltal több hőenergiát volt képes elnyelni, majd "viszonzásul" az erdők felmelegítették a levegőt. Ez a folyamat felerősítette a természetes felmelegedést, amelyet a mamutok egyre nehezebben viseltek el, számuk tovább fogyatkozott, ezzel párhuzamosan egyre terjeszkedtek a nyírfák.

A kutatók, hogy kiderítsék, mennyire befolyásolta ez a folyamat az éghajlatot, őskori polleneket vizsgáltak, amelyeket Alaszka, Szibéria és a Yukon térségének tavainak üledékéből nyertek. A tudósok elsősorban a nyírfa pollenjeit vizsgálták, amely igen "igyekvő", ha nyílt térségek meghódításáról van szó. Mint kiderült, tizenötezer évvel ezelőtt, pontosan abban az időben, amikor lecsökkent a mamutok létszáma és a vadászok megérkeztek a térségbe, a nyírfapollen mennyisége hirtelen megnőtt.

Hódító nyírfák

Annak megállapítására, hogy mekkora pótlólagos területet hódítottak meg a nyírfák a mamutok "visszavonulásának" köszönhetően, a tudósok kiszámították az elefántok táplálkozásával a környezetre gyakorolt hatását. Ebből arra a következtetésre jutottak, hogy néhány évszázad leforgása alatt a mamutok eltűnésének köszönhetően a nyírfa meghódította Szibéria, valamint Ázsiát és Alaszkát összekötő földterület, Beringia területének egynegyedét.

A nyírfák elterjedéséért a mamutok kihalása csupán negyedrészt volt felelős, a többi természetes okok miatt következett be. A vizsgált néhány száz év alatt egyébként az átlaghőmérséklet 0,1 Celsius fokkal emelkedett.

Mivel a mamutok kihalásában az őskori vadászok is ludasok voltak, így hozzájárultak a globális felmelegedéshez is.

"Az ember sok ezer évvel korábban kezdte befolyásolni a globális éghajlatot, mint eddig feltételezte a tudomány, ekkor kezdődött az ember kora a földtörténetben, az antropocén időszak" - hangsúlyozták a szerzők.



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.12. 17:00
2012.02.12. 17:00
Törő Csaba, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
Account Executive (Kirowski Isobar Zrt.)
JEE Developer (Karrier Hungária Kft.)
Értékesítési menedzser (Építőipari cég)
BBC Front page
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.


Add a Startlaphoz