tudomány

Nemcsak utópia: katonák helyett robotok harcolnak majd a háborúkban

2009. november 24., kedd 8:40     InfoRádió
Kutatók szerint néhány évtizeden belül már fele-fele arányban lehetnek az emberek és a robotok egy modern hadseregben. Addig azonban sok jogi és etikai kérdést kell megválaszolni a témában. Egyebek mellett ezekről is szólnak a most kezdődő IX. Robothadviselés Tudományos Konferencia és Szakkiállítás előadásain. A rendezvény kapcsán Kovács László, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem docense nyilatkozott az InfoRádiónak.
 

1

Vannak kutatások, amelyek szerint 2050-2060 környékére már fele-fele arányban lesznek emberek és robotok a harctéren - mondta az InfoRádiónak a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem docense, aki azonban úgy véli: az elmúlt évek háborús konfliktusai azt bizonyítják, hogy ez az idő ki fog tolódni.

Kovács László elképzelhetőnek tartja, hogy a távoli jövőben robotok harcolnak majd egymás ellen. Ezek a robotok képesek lesznek önállóan működni és döntéseket hozni a fedélzeti szoftverüknek megfelelően. Etikai problémát vet fel azonban, hogy meddig lehet engedni a robotokat az önálló döntéshozatalban, és hol a határ, amikor az emberi beavatkozás már mindenképpen szükséges lesz. Nem tisztázott az sem, hogy a fegyverrel rendelkező robot tüzet nyithat-e az emberre.

Ezek a problémák biztosan nem kerülnek előtérbe a közeljövőben a szakértő szerint, mert ezek a robotok ma még inkább egy járműhöz, katonai eszközhöz, nem pedig a filmekből is ismert robotokhoz hasonlítanak.

A mesterséges intelligencia sem tart még ott, hogy önálló robotot vagy emberutánzatot gyártsanak, a mai robotok még csak korlátozott feladatokat képesek ellátni - tette hozzá Kovács László.
Hanganyag: Litauszky Balázs



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.12. 17:00
2012.02.12. 17:00
Törő Csaba, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
Műszaki Értékesítő (Adecco Kft.)
Network Engineer (Hays Hungary)
Személyi asszisztens (Prohumán 2004 Kft.)
BBC Front page
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.


Add a Startlaphoz