eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma
Visszatér a sikeredző a magyar válogatotthoz

Visszatér a sikeredző a magyar válogatotthoz

Ismét a belga Jan de Brandtot nevezték ki a magyar női röplabda-válogatott szövetségi kapitányának.

Az 59 éves szakember 2014 márciusa és 2016 decembere között már irányította a nemzeti csapatot, amellyel kétszer is kijutott az Európa-bajnokságra és 2015-ben megnyerte az Európa Ligát.

Visszatér a sikeredző a magyar válogatotthoz

A belga edző vezetésével a magyar válogatott 2015-ben 28 év elteltével jutott ki az Eb-re, majd ugyanezt a bravúrt két évvel később megismételte. De Brandt 2016 végén családi okok miatt köszönt el a kispadtól, azóta Törökországban dolgozott klubedzőként. Legutóbbi csapatával, a bajnoki címvédő Fenerbahcéval februárban közös megegyezéssel bontott szerződést.

Jan de Brandt szerződése a jövő évi, részben magyar rendezésű Európa-bajnokság végéig szól, célként pedig az idei Európa Liga döntőjébe kerülést, valamint a 2019-es kontinenstorna nyolcaddöntőjébe jutást tűzték ki a felek.

Az MRSZ szeretné, ha a belga edző a következő idénytől főállású szövetségi kapitányként, illetve egyfajta szakmai vezetőként lenne a magyar röplabdázás segítségékre az Eb-döntő végéig. Az elképzelések szerint a jelenleg Belgiumban tartózkodó szakember már áprilisban segítené az U17-es Európa-bajnokságra kijutott és az Eb-selejtezőre készülő U19-es válogatott munkáját, és elkezdene beépíteni a felnőtt keretbe néhány fiatal játékost.

"Nagyon boldog vagyok, hogy ismét a magyar női röplabda-válogatott szövetségi kapitánya lehetek. Jól éreztem magam, amikor Magyarországon dolgoztam, nagyszerű eredményeket értünk el, és remélem, ugyanezt tesszük a jövőben is" - nyilatkozta de Brandt.

Kovács Ferenc, az MRSZ elnöke úgy fogalmazott, hogy az elnökség alaposan átgondolt döntést hozott, amikor a női szövetségi kapitányi poszt jelöltjei közül Jan de Brandtra voksolt, mert egyrészt sikeres volt a csapattal, másrészt nemzetközi szinten elismert szakemberről van szó.

A magyar női válogatott idén nyáron az Európa Liga arany divízió B csoportjában Horvátországgal, Franciaországgal és Finnországgal játszik, míg a jövő évi Európa-bajnokságnak társrendezőként már biztos résztvevője.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×