eur:
393.81
usd:
365.11
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Íme a német álláspont az akár Magyarország ellen is bevezethető szankciókról

Íme a német álláspont az akár Magyarország ellen is bevezethető szankciókról

Sigmar Gabriel külügyminiszter szerint máris létezik a többsebességes Európa.

Európában már ma is többsebességes integráció létezik, vigyázni kell azonban, hogy a különbségek ne legyenek túl nagyok - többek között ezt jelentette ki csütörtökön Varsóban Sigmar Gabriel német külügyminiszter azon a sajtóértekezleten, amelyet a lengyel hivatali partnerével folytatott megbeszélés után tartottak.

Vendéglátója, Witold Waszczykowski a csütörtökön kezdődő brüsszeli EU-csúcstalálkozóra utalva az európai egységre hívott fel. "Kissé nyugtalanít, hogy az utóbbi időben nyugati partnereinktől egy másféle, többsebességes Európát szorgalmazó felhívások hangzanak el" - mondta, utalva ezzel a német, francia, olasz és spanyol politikai vezetők hétfői versailles-i találkozójára.

A lengyel diplomácia vezetője értékelte: ez a megoldás további európai válságokhoz vezethet. Ezzel szemben felidézte a visegrádi csoport (V4) múlt heti varsói csúcstalálkozóját is, amelyen a kormányfők európai egységre szólítottak fel.

Sigmar Gabriel válaszul azt mondta: köztudott, hogy "már ma léteznek különféle sebességek, nem mindenki az euróövezet tagja". "Bevallom, hogy jobban szeretném, ha Lengyelország már az euróövezetben lenne, és remélem, ez meg is történik" - fűzte hozzá. "Más integrációs szintként" a schengeni övezetet is említette.

Leszögezte ugyanakkor: vigyázni kell arra, hogy az Európán belüli különbségek ne legyenek túl nagyok, ne az legyen a helyzet, hogy "egyesek már nagyon az élén járnak, másoknak pedig az a benyomásuk, hogy másodosztályú európaiaknak tartják őket".

Lehet-e retorzió az uniós alapok lefaragása?

Arra az újságírói kérdésre válaszolva, hogy Németország támogatja-e az uniós alapok lefaragását azon országok - például Lengyelország és Magyarország - esetében, amelyek nem tartják magukat az uniós elvekhez, Gabriel leszögezte: híve annak, hogy tiszteletben tartsák az uniós elveket, s beszélni kell arról, mit is értünk e fogalom alatt.

"Most nem arról kell beszélni, mi történik, ha megsértik az elveket. Nem vagyok híve az alapok megszorításának, mivel ez azt jelentené, hogy távolodunk egymástól" - fogalmazott a német külügyminiszter.

Saryusz-Wolski vagy Tusk?

Az Európai Tanács elnökének csütörtökön esedékes megválasztásáról beszélve Waszczykowski megerősítette: Varsó egyedüli hivatalos jelöltje Jacek Saryusz-Wolski, akit "a lengyel EU-csatlakozás atyjának" nevezett. Donald Tusk "soha nem fordult a lengyel kormányhoz azzal az információval, hogy újból megpályázná a posztot" - mondta.

Gabriel elmondta: ez ügyben "eltérnek a vélemények", a konfliktust remélhetőleg úgy sikerül megoldani, hogy "Európában ne keletkezzen nagyobb megosztottság". Megjegyezte: tudomása szerint Közép-Európa Tusk jelöltségét szorgalmazta.

Címlapról ajánljuk
Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Alig terjedt el a brit közösségi médiában egy londoni vonaton történt, brutális késelésről szóló videó, pár órával később egy metróállomásról jelentettek hasonló támadást. A késes támadások korábban bűnbandák vagy tinédzserek leszámolásaira voltak jellemzők.

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×