eur:
394.69
usd:
365.27
bux:
65518.41
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Phenjan atomcsapással fenyegette meg az Egyesült Államokat és Dél-Koreát

Megelőző atomcsapással fenyegette meg Phenjan hétfőn az Egyesült Államokat és Dél-Koreát, válaszul arra, hogy a két ország nagyszabású hadgyakorlatot kezd a nap folyamán a térségben.

A KCNA hivatalos észak-koreai hírügynökség idézte a Kim Dzsong Un vezette nemzeti védelmi tanács közleményét, amely szerint "Észak-Korea kész demonstrálni hadseregének, így az atomcsapásmérő eszközeinek az erejét is a legfelsőbb parancsnokság utasítása esetén", hogy választ adjon az ellenséges országok legnyugtalanítóbb hadgyakorlataira, amelyekkel meg akarják sérteni az ország szuverenitását, és megdönteni legitim vezetést. A közlemény szerint az egyik célpont a dél-koreai elnöki palota, a másik pedig a washingtoni Fehér Ház lesz.

Phenjan a tőle megszokott harcias modorban reagált arra, hogy hétfőn kezdődnek meg a térségben az Egyesült Államok és Észak-Korea szokásos éves hadgyakorlatai, amelyeken az eddigieknél is több haditechnikát, illetve katonát vonultatnak fel: 15 ezer amerikai és 30 ezer dél-koreai katona vesz részt rajtuk. Az április 30-ig tartó manővereken amerikai hadászati bombázókat, egy atommeghajtású tengeralattjárót és egy repülőgép-hordozót is bevetnek.

A Key Resolve és Foal Eagle fedőnevű hadgyakorlatokat Phenjan az ellene irányuló agressziónak tartja. Kim Dzsong Un észak-koreai vezető már a múlt pénteken elrendelte az ország atomfegyvereinek készenlétbe helyezését, hogy bármikor bevethetők legyenek válaszul az ellenségektől érkező fenyegetésekre.

A Koreai-félszigeten azután éleződött ki újra a feszültség, hogy január 6-án Észak-Korea végrehajtotta negyedik Föld alatti kísérleti atomrobbantását, majd február 7-én műholdat állított Föld körüli pályára olyan hordozórakétával, amely atomtöltettel is felszerelhető, és akár 12 ezer kilométeres távolságra lévő célok megsemmisítésére is képes. Válaszul erre az ENSZ Biztonsági Tanácsa a múlt héten olyan új szankciókat léptetett életbe Észak-Korea ellen, amelyek gazdaságilag még jobban elszigetelik a világtól.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×