> magazin
> talentum
> szavazás
Ön szerint Magyarországon szükség lesz-e újabb megszorításokra a válság miatt?
![]() |
|
TELESALES
WYWEX Kft.
Vegyész
Humanity Kft.
Belső auditor
MOL Nyrt. |
> szótár
tudomány
Egyre reménytelenebb helyzetben a jegesmedvék
2008. augusztus 28., csütörtök 20:16 InfoRádió / MTI| Kinyomtatom | ![]() |
Elküldöm | ![]() |
Betűméret + - |
A műholdas megfigyelés harmincéves története során idén nyáron tapasztalták az északi-sarki jégmezők második legnagyobb mértékű olvadását - közölték amerikai tudósok.
Még több hét telik el addig, amíg a sarki tenger ismét elkezd befagyni, addig viszont tovább zsugorodik a jégvilág. Előfordulhat, hogy még az eddigi rekordnál, a 2007 szeptemberében mért 4,25 millió négyzetkilométernél is kisebbre csökken a jégmező területe. Az adatokat az amerikai országos hó- és jégadatközpont ismertette.
1979 és 2000 között a jégmezők átlagos területe 7,23 millió négyzetkilométer volt, tavaly ez az érték 40 százalékkal volt kisebb.
Az olvadás általában június közepén kezdődik, szeptember közepén csökken a legkisebbre a jégmező, maximális kiterjedését pedig március közepére éri el, ugyanakkor évről évre kisebb területen fagy vissza télre az északi jégmező.
Előfordulhat, hogy az idei nyár végére maga az Északi-sark is jégmentes lesz egy időre, amire még nem volt példa a modern időkben. A franci hírügynökségnek nyilatkozó szakértő azt sem tartja elképzelhetetlennek, hogy 2030 körül nyáron teljesen eltűnik a jég a Jeges-tengerről. Alig néhány éve ezt még csak 2050-re helyezték kilátásába.
A jelenség elsősorban a Csukcs-tenger olvadásának tudható be Alaszka és Szibéria partjainál. Az ottani jégmezők a jegesmedve természetes élőhelyét jelentik, azok eltűnése kihalással fenyegeti a sarki ragadozót.
Az olvadás kellemes hozadéka lehet viszont, hogy megnyílik az Észak-nyugati átjáró az Atlanti-óceán és a Csendes-óceán között és könnyebben hozzáférhetővé válnak a térségben a vízalatti szénhidrogén-tartalékok.
1
Az augusztus 26-i állapot szerint a jégmező területe 5,26 millió négyzetkilométer, ami azt jelenti, hogy augusztus 1-től 2,06 millió négyzetkilométernyi területről tűnt el a jég.Még több hét telik el addig, amíg a sarki tenger ismét elkezd befagyni, addig viszont tovább zsugorodik a jégvilág. Előfordulhat, hogy még az eddigi rekordnál, a 2007 szeptemberében mért 4,25 millió négyzetkilométernél is kisebbre csökken a jégmező területe. Az adatokat az amerikai országos hó- és jégadatközpont ismertette.
1979 és 2000 között a jégmezők átlagos területe 7,23 millió négyzetkilométer volt, tavaly ez az érték 40 százalékkal volt kisebb.
Az olvadás általában június közepén kezdődik, szeptember közepén csökken a legkisebbre a jégmező, maximális kiterjedését pedig március közepére éri el, ugyanakkor évről évre kisebb területen fagy vissza télre az északi jégmező.
Előfordulhat, hogy az idei nyár végére maga az Északi-sark is jégmentes lesz egy időre, amire még nem volt példa a modern időkben. A franci hírügynökségnek nyilatkozó szakértő azt sem tartja elképzelhetetlennek, hogy 2030 körül nyáron teljesen eltűnik a jég a Jeges-tengerről. Alig néhány éve ezt még csak 2050-re helyezték kilátásába.
A jelenség elsősorban a Csukcs-tenger olvadásának tudható be Alaszka és Szibéria partjainál. Az ottani jégmezők a jegesmedve természetes élőhelyét jelentik, azok eltűnése kihalással fenyegeti a sarki ragadozót.
Az olvadás kellemes hozadéka lehet viszont, hogy megnyílik az Észak-nyugati átjáró az Atlanti-óceán és a Csendes-óceán között és könnyebben hozzáférhetővé válnak a térségben a vízalatti szénhidrogén-tartalékok.
Kapcsolódó cikkek:




