eur:
393.76
usd:
365.13
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Rekordot döntött a brit uralkodó

Házasságiévforduló-rekordot döntött II. Erzsébet királynő, aki kedden ünnepelte házasságkötésének 65. évfordulóját.

Az angol-brit monarchia évezredes történetében ő az első uralkodó, aki megérhette e jeles évfordulót.

Erzsébet hercegnő - aki akkor a brit trón várományosa volt - és Fülöp herceg 1947. november 20-án esküdött örök hűséget egymásnak a londoni Westminster-apátságban, ugyanott, ahol unokájuk, Vilmos herceg tavaly feleségül vette polgári származású kedvesét, Kate Middletont.

Az idén 86 esztendős brit uralkodó és 91 éves férje 65. házassági évfordulójának fényét csak emeli, hogy a királynő ebben az évben ünnepli gyémántjubileumát, azaz trónra lépésének 60. évfordulóját is.

A több emberöltőn átívelő, súlyos családi és társadalmi válságokat átvészelő frigy története még a II. világháború előtt kezdődött. Udvari krónikások szerint ugyanis a románc már akkor kibontakozott, amikor Erzsébet és Fülöp, a hontalan és pénztelen fiatal brit-görög nemes - legalábbis hivatalosan - először találkozott egymással.

Ez 1939 júliusában történt, amikor a királyi család rövid látogatást tett a dartmouthi haditengerészeti akadémián. Az eseményt szervező Lord Mountbatten, Erzsébet édesapjának, VI. György királynak távoli rokona, India majdani alkirálya - akit negyven évvel később az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) pokolgépe ölt meg - saját első unokaöccsét, Fülöpöt bízta meg a két ifjú hercegnő, a 13 éves Erzsébet és húga, Margit szórakoztatásával.

A görög uralkodóházból származó Fülöp, a hercegnői kísérőnek kijelölt 18 éves dartmouthi kadét a családi kapcsolatok révén már korábban is ismerte a királyi hölgyeket, ám az udvari évkönyvek ezt a találkozót jegyzik fel elsőként.

Az elegáns, frissen végzett tengerésztisztet nem sokkal később aktív szolgálatba szólította a háború, de a kapcsolat nem szakadt meg, és a brit sajtó a negyvenes évek közepétől már románcról pletykált. Nem alaptalanul: Fülöp 1947 februárjában hivatalosan lemondott a görög trónra támasztott igényéről, és Mountbatten vezetéknévvel honosított brit állampolgár lett. Július 9-én a Buckingham-palota bejelentette az eljegyzést, négy hónapra rá pedig az ifjú pár egybekelt.

Fülöp és az esküvő után öt évvel trónra lépő Erzsébet házasságának szilárdsága nem bizonyult követendő példának az utódok körében. A házaspár négy gyermeke közül három - Károly trónörökös, András yorki herceg és Anna hercegnő - elvált, és már csak a legkisebb királyfi, Eduárd herceg él együtt első hitvesével.

Károly és az 1997-ben autóbalesetben elhunyt Diana hercegnő kölcsönös házasságtörésekkel tarkított, válásba, majd tragédiába torkolló családi botrányát sokan a brit monarchia egyik legsúlyosabb válságának tartják.

A hivatásos királyi életrajzírók mindazonáltal határozottan állítják, hogy Fülöp az elmúlt évtizedek legnagyobb családi és politikai viharai közepette is megingathatatlan támasza volt Erzsébetnek, és az, hogy e viharok nem sodorták zátonyra a brit monarchia intézményét, egyértelműen az uralkodó és az edinburghi herceg sziklaszilárd házasságának köszönhető.

Címlapról ajánljuk
Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Alig terjedt el a brit közösségi médiában egy londoni vonaton történt, brutális késelésről szóló videó, pár órával később egy metróállomásról jelentettek hasonló támadást. A késes támadások korábban bűnbandák vagy tinédzserek leszámolásaira voltak jellemzők.

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×