eur:
394.52
usd:
369.69
bux:
65160.61
2024. április 19. péntek Emma

Overdose május 9-én versenyez először

Május 9-én, a Berlin melletti Hoppegartenben versenyez idén először Overdose, a veretlen ötéves telivér.

A magyar ló menedzsmentje arról tájékoztatta a PannoniaOverdose.hu internetes oldalt, hogy a négylábú 1000 méteres futammal kezdi az évet. Lovasa az a Christophe Soumillon lesz, akivel tavaly emlékezetes győzelmet aratott a Kincsem Parkban.

A verseny összdíjazása 8000 euró, ami nem túl magas, a menedzsment azonban - amint arra a tájékoztató kitér - most kizárólag arra összpontosított, hogy előnyös távon, megfelelő talajú, kanyar nélküli pályán, s ne mindjárt a legjobbak között kezdjen Overdose. Már csak azért is, mert sérülése miatt több mint egy éve nem futott. Fontos szempont volt továbbá, hogy olyan időpontot találjanak, amikor a belga zsoké ráér, hiszen szinte minden időpontja foglalt.

Amennyiben a menedzsment úgy ítéli meg, hogy Overdose felkészítése nem éri el a kívánt szintet, akár a verseny reggelén is visszavonhatja a nevezését.

Az eddigi pályafutása során 12 versenyt nyert ló tavaly áprilisban savós patairha-gyulladásban betegedett meg.

Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Hírügynökségi jelentések szerint az izraeli hadsereg csapást mért több célpontra Iránban, de ezt Izraelben hivatalosan nem erősítették meg. Irán azt közölte, hogy a légvédelme működésbe lépett, és az okozott robbanásokat a közép-iráni Iszfahán körzetében. Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint ez izraeli jelzés, figyelmeztetés volt Iránnak a hétvégi zsidó állam elleni támadása után.
VIDEÓ
Újra támad az infláció - Mibe érdemes most befektetni?

Újra támad az infláció - Mibe érdemes most befektetni?

Jön a Portfolio következő lakossági befektetési eseménye, a Portfolio Investment Day 2024. Május 16-án várjuk azokat, akik a legtöbbet szeretnék kihozni megtakarításaikból! Előadóink cégvezetők, pénzügyi vezetők, portfóliómenedzserek, elemzők és profi befektetők, akiktől releváns befektetési ötleteket szerezhetnek a jelenlévők. A konferencián kiemelten foglalkozunk a hazai állampapírokkal, a nyersanyagpiacokkal, a kriptoeszközökkel, valamint hazai és nemzetközi részvényekkel.   A rendezvényen velünk lesz többek között Kurali Zoltán, az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója, Rékasi Tibor, a Magyar Telekom vezérigazgatója, és a Cápák közöttből jól ismert Balogh Petya és Orbók Ilona is. Az eseményre itt lehet regisztrálni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×