eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar
A Mogyoród és Fót megközelítését szolgáló új M3 autópálya-csomópont Mogyoródnál az átadóünnepség napján, 2019. július 24-én. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az átadón elmondta, hogy mintegy ötezer milliárd forintot fordít a kormány 2024-ig közúti és vasúti fejlesztések előkészítésére és kivitelezésére.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Elnézte a lehajtót az M3-ason, jött a nagy baj – videó

A teljességgel szabálytalan mutatványból akár nagyon csúnya baleset is lehetett volna.

Egészen hajmeresztő manővert vitt véghez az az opeles, aki sávokat átívelő tolatásba kezdett az M3-ason, miután elnézte a lehajtót – derült ki a bpiautosok.hu oldalára felkerült beszámolóból.

Az autós, akinek első és hátsó fedélzeti kamerája is volt, éppen Debrecenbe tartott, amikor a nem túl sűrű forgalomban meglátta, hogy az egyik lehajtónál a két autópályasáv közepén áll egy kocsi. Az előtte haladók fékeztek, így ő is, és sikerült kikerülnie a szürke Corsát.

Az Opel sofőrje ugyanis úgy gondolta, hogy mit sem törődve a nagy sebességgel közlekedő autókkal és az autópályán való közlekedés szabályaival, visszatolat a külső sávban, hogy le rá tudjon menni a kiszemelt lehajtóra, amelyen túlment. Ha ez nem lett volna elég, tolatás közben átgurult a belsőbe is - "csak hogy nehezebb legyen kikerülni" - moroghatják a felvétel megtekintői.

Végül "derékszögben" elhagyta az autópályát a lehajtón.

Mindeközben kevésen múlt, hogy nagy baleset legyen: a hátsó kamerás felvételrészen jól látszik, hogy a külső sávból még nehezebb volt kikerülni az álló járművet.

Címlapról ajánljuk
Oeconomus kiszámolta, mi az olimpikonná válás ára

Oeconomus kiszámolta, mi az olimpikonná válás ára

A nagy nemzetközi sportesemények kapcsán általában a közvetlenül látható eredményeket értékeljük, vagyis a kimagasló sportteljesítményt, ugyanakkor sokan felhívják a figyelmet arra a hosszú évekig tartó munkára és a kitartásra is, amely egy-egy teljesítmény mögött áll – ez áll az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzésében, amely az olimpikonná válás árát vizsgálta.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×