sport

Hatvankilenc nemzet közel 4000 versenyzője indul a budapesti triatlon vb-n

2010. szeptember 9., csütörtök 20:06     InfoRádió / MTI
    Kinyomtatom Elküldöm Betűméret + -
arisol Casado, a Nemzetközi Triatlon Szövetség (ITU) spanyol elnöke hivatalosan is megnyitotta a sportág világbajnoki sorozatának budapesti döntőjét, melyen 69 nemzet közel 4000 sportolója vesz részt.
 

1

Az ünnepségen a Presidance táncegyüttes alapozta meg a jó hangulatot, majd az előadást követően következett a zászlós felvonulás melyen 69 ország képviseltette magát.

"Nagy megtiszteltetés, hogy Magyarország rendezheti a vb-t, melyen közel 4000-en indulnak el. Szeretném hangsúlyozni, hogy a triatlon igazi integrált sportág, amelyben a profik és az amatőrök, az épek és a parasportolók egy helyszínen versenyeznek. Ezt jelképezi, hogy soha ekkora mezőny nem jött még össze a paratriatlonosok között" - mondta köszöntőjében Lányi András, a hazai szövetség elnöke. "Büszke vagyok arra, hogy gyönyörű, a Világörökség részének számító környezetben rendezhetjük meg a versenyt, továbbá arra, hogy ez lesz az 1. Zöld Triatlon".

Ezt követően Casado megnyitotta a vasárnapig tartó eseményt, egyúttal köszönetet mondott a magyaroknak és Magyarországnak, hogy ilyen csodálatos környezetet biztosítanak a vb-nek. Szekeres Pál, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős helyettes államtitkára jó időt és jó versenyzést kívánt a sportolóknak.

A sportolók nevében Dudás Eszter, a bírók részéről Varga Béla, míg az edzők képviseletében Kuttor Csaba tett esküt, majd kezdődött a triatlonversenyek előtt szokásos tésztaparti.



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.12. 17:00
2012.02.12. 17:00
Törő Csaba, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
BBC Sport
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.
Jogi munkatárs (Shoebox Kft.)
Mainframe szakértő (TESK Tanácsadó Kft.)
Network Engineer (Hays Hungary)
   > VLV

Add a Startlaphoz