sport

Nehezen, de összejött Egervári válogatottjának első győzelme

2010. szeptember 7., kedd 22:29     InfoRádió
    Kinyomtatom Elküldöm Betűméret + -
A svédek elleni sima vereség után Magyarország labdarúgó-válogatottja 2-1-re legyőzte Moldovát a Szusza Ferenc Stadionban Európa-bajnoki selejtezőn. Egervári Sándor együttese kibrándító első játékrész után Rudolf és Koman bombagóljával kétgólos előnyre tett szert a második félidőben, de a moldávok szépítettek és izgalmassá tették a hajrát.
 

1

A Svédország elleni sima pénteki vereség után - a válogatottal még nyeretlen - Egervári Sándornak az ellen a Moldova ellen kellett győzelemre vezetnie csapatát, amely az első fordulóban hazai pályán simán legyőzte Finnországot. Bár sokan a mérkőzés előtt azt mondták, hogy még a magyar foci jelenlegi helyzetében is kötelező begyűjtenie a három pontot Geráéknak, nem ártott emlékezni: Magyarország és Moldova a 2008-as Európa-bajnokság selejtezői során is egy csoportba került, és míg a budapesti találkozót Magyarország 2-0-ra megnyerte, addig Kisinyovban 3-0-s zakó következett. A kínos kudrac nyomán Moldova megelőzte Magyarországot: a két válogatott azonos pontszámmal végzett, viszont az egymás elleni eredmények miatt a moldávok lettek az ötödikek, mi a hatodikak.

A Szusza Ferenc stadion 9000 nézője a mérkőzés első percében csak azt láthatta, hogy mindkét gárda tagjai feltünően sokat csúszkálnak. Persze ez a nézőknek nem lehetett újdonság, hiszen az Üllői úti U21-es mérkőzésen is hasonló jelenteknek lehettek szemtanúi. Márpedig több ezren érkeztek át Ferencvárosból Újpestre, hogy a "kicsik" után a "nagyoknak" szurkoljanak...

Az első említésre méltó jelenet a 13. percben jött el, amikor a moldávok egy szögletet követően veszélyeztettek. Az első 20 perc végén a Genoa légiósa, Rudolf szólózott végig a pályán, ám az ellen kapuja eléérve már elfáradt...

A moldávok szervezetten, kulturáltan játszottak és sokkal jobban alkalmazkodtak a vizes, csúszós talajhoz, mint a hazai csapat játékosai. Különösen a magyar csapat baloldala játszott alárendelt szerepet, a debreceni Laczkó nem nagyon találta a helyét a pályán, míg az eindhoveni Dzsudzsákot nem sikerült megjátszaniuk a társaknak.

A találkozó színvonalára (színvonaltalanságára) jellemző volt, hogy a félidő utolsó negyedórájában megállás nélkül zúgott az "Ébresztő! Ébresztő!" a magyar csapatnak. Az első játékrészben gyengén, ötlettelenül játszott a magyar válogatott, a félidei 0-0 Egervári Sándor csapatára volt hízelgő.

A szünetben a szövetségi kapitány is ébresztőt fújhatott együttesének, mert a válogatott sokkal agresszívebben, ötletesebben kezdte a második félidőt. Úgy tűnt, hogy a kapitány cseréje (Czvitkovics helyére egy igazi erőcsatár, Szalai Ádám érkezett) hamar beválik, hiszen a 48. percben egy bal oldai szöglet után Rudolf 20 méterről lőtt, az elsőre blokkolt labdába még egyszer belebikázott, és kilőtte a bal alsó sarkot (1-0).

A gól azonnal megváltoztatta a játék képét, hiszen a magyar válogatott elkezdhette a hozzá sokkal jobban álló kontrajátékot játszani. Szalai igyekezett sokat mozogni és magára vonni a védőket, Dzsudzsák és Gera rengeteget dolgozott, míg Koman mind a védekezésben, mind a támadások segítésében remekelt.
A 66. percben az ellenfél tizenhatosa előtt Gera szerzett labdát, amit a középső védő Juhász Roland passzolt Koman Vladimirnak, a fiatal középpályás pedig jobbal, 19 méterről védhetetlenül kilőtte a jobb alsót (2-0)!

A 75. percben Szalai ügyetlenkedett el egy tökéletes helyzetet, majd Juhász fejese ment alig a kapu fölé. Mikor már mindenki azt hitte, hogy megtört a moldáv csapat, váratlanul szépítettek. A 79. percben egy komoly védelmi hibát követően (Lázár ügyetlenkedett a saját kapu előtt) a kapunak háttal álló Frunza négy védő szorításában passzolta a labdát Suvorovnak, aki 14 méterről kilőtte a bal alsó sarkot (2-1).

A hátralévő 12 percben felváltva forogtak veszélyben a kapuk, de mind a magyar támadók, mind a moldáv játékosok kihagyták a ziccereket. Bár a találkozó befejező pillanatait a moldávok uralták, a magyar válogatott meg tudta őrizni előnyét és nehezen, de megszerezte az Európa-bajnoki selejtezősorozatban az első győzelmét.

A magyar csapatnak ez volt az első sikere 2010-ben.

Egervári Sándor, akinek vezetésével először nyert a magyar válogatott, a találkozó után a mérkőzést közvetítő Sport Tv-nek úgy fogalmazott: "nem volt zökkenőmentes a mérkőzés, de küzdöttünk, és csapatépítő győzelmet könyvelhetünk el. Nagy öröm volt megélni ezt a győzelmet az értünk szorító közönséggel, amely szerethető csapatot láthatott maga előtt. Sok volt a hiba, de biztató, hogy begyűjtöttük a három pontot."

Eredmény, Eb-selejtező, E csoport, 2. forduló:

Magyarország - Moldova 2-1 (0-0)
Szusza Ferenc Stadion, 9209 néző
v.: Libor Kovarik (cseh)

Magyarország: Király Gábor - Lázár Pál, Juhász Roland, Lipták Zoltán, Laczkó Zsolt - Elek Ákos - Czvitkovics Péter (Szalai Ádám, 46.), Koman Vladimir (Vadócz Krisztián, 88.), Dzsudzsák Balázs, Gera Zoltán - Rudolf Gergely (Vanczák Vilmos, 64.)

Moldova: Namasco - Bordian, Racu, Bulgaru, Bolohan - Cebotaru (Cojocaru, 71.) , Epureanu - Suvorov, Josan (Doros, 59.), Tigirlas - Frunza (Bugajev, 84.)

gól: Rudolf (48.), Koman (66.), illetve Suvorov (79.)




 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.12. 17:00
2012.02.12. 17:00
Törő Csaba, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
BBC Sport
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.
Rendszergazda (TESK Tanácsadó Kft.)
Network Engineer (Hays Hungary)
Könyvelő (Prohumán 2004 Kft.)
   > VLV

Add a Startlaphoz