| Kinyomtatom | ![]() |
Elküldöm | ![]() |
Betűméret + - |
1
Róth Antal együttese ezzel elvesztette esélyét, hogy a biztos továbbjutást érő első helyen végezzen a csoportban, ugyanis az éllovas szigetországiak négy ponttal előzik meg a magyarokat az utolsó, keddi forduló előtt.
Az ötösében jelenleg harmadik magyar együttes csak akkor lehet második, ha kedden az Albert Stadionban legyőzi a bosnyákokat, az olaszok pedig nem nyernek Wales ellen. A tíz csoport első helyezettjei mellett a négy legjobb második jut az Eb-részvételért rendezendő oda-visszavágós rájátszásba. A nyolccsapatos kontinensviadalról a legjobb négy kvalifikálja magát a londoni olimpiára.
Az első játékrészben a magyarok irányították a játékot, a walesiek szinte csak a védekezésre összpontosítottak. A fölény ellenére ugyanakkor a hazaiak nem tudtak igazi ziccereket kialakítani, hiányzott az ötletesség a támadójátékukból, majd a 20. perctől kissé alábbhagyott a kezdeti lendület is.
A folytatásban is a magyarok irányítottak, de a 16-os előtt továbbra is elfogyott a tudomány, majd a játékrész derekán a vendégek egy pontrúgást követően, Korcsmár öngóljával - a Norvégiában légióskodó játékos saját kapujába csúsztatott védhetetlenül - vezetést szereztek. Róth Antal együttese ezt követően sem tudott újítani, hiába támadott folyamatosan, a walesiek biztosan őrizték az eredményt, sőt, ellentámadásokból még ők veszélyeztettek. A végén még 11-est is rúghattak, de Gulácsi védett.
Róth Antal szövetségi edző nyilatkozata: "A kapott gólig jobbak voltunk és stabilan védekeztünk. Miután hátrányba kerültünk, futottunk az eredmény után és szétesett a játékunk, ráadásul az erőnkkel is elkészültünk. Ha kedden nyerünk, akkor sem jutunk tovább nagy valószínűséggel, mert a 15 pont kevés lenne a csoportok második helyezettjei között".
U21-es Eb-selejtező:
Magyarország-Wales 0-1 (0-0)
Székesfehérvár, Sóstói Stadion, 5000 néző, v.: Carlos Xistra (portugál)
Magyarország: Gulácsi - Szokol, Pintér, Debreceni, Kádár - Farkas (Kulcsár, 62.), Korcsmár, Gyömbér, Szatmári (Lencse, 79.) - Németh, Gosztonyi (Futács, 71.)
Gólszerző: Korcsmár (68., öngól)
Piros lap: Debreceni (86.)
A csoport pénteki mérkőzésén:
Bosznia-Hercegovina - Olaszország 0-1
A csoport állása: 1. Wales 16 pont/7 mérkőzés (14-5), 2. Olaszország 13/7, 3. Magyarország 12/7, 4. Bosznia-Hercegovina 7/7, 5. Luxemburg 4/8
| > időjárás |
| > aréna |
2012.02.10. 19:00 |
![]() |
2012.02.10. 19:00 Baán László kormánybiztos, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója |
| > 24 óra | > 48 óra | > 1 hét | ||
A Fidesz Tarlóstól is megoldási javaslatot vár
Geréb Ágnes két év letöltendőt kapott
Szalai Annamária: Nehéz elvitatni, hogy Magyarországon sajtószabadság van
![]() |
|
Könyvelő, bérszámfejtő (Vagyonhasznosító cég)
Sportrészlegvezető (Decathlon) Conference producer (TESK Tanácsadó Kft.) |