sport

Webber nyert, Vettelt megbüntették a Hungaroringen - képekkel

2010. augusztus 1., vasárnap 15:50     InfoRádió
    Kinyomtatom Elküldöm Betűméret + -
Mark Webber, a Red Bull pilótája nyerte a 25. Formula-1-es Magyar Nagydíjat. Az ausztrál versenyző mögött a második a ferraris Fernando Alonso, a harmadik pedig csapattársa, Sebastian Vettel lett. Győzelmével Webber átvette a vezetést a pontversenyben.
 
Ezúttal nem szúrta el a rajtot Sebastian Vettel, csapattársa, Mark Webber elé azonban betolakodott Fernando Alonso. Mögöttük a másik ferraris, Felipe Massa hajtott, akit Lewis Hamilton (McLaren) és az újonc Vitalij Petrov (Renault) követett.


Formula-1 Magyar Nagydíj
(képgaléria - fotó: Domanits András)
A 9. körben Vettel már csaknem nyolc másodperccel vezetett Alonso előtt, és a következőkben is folyamatosan növelte az előnyét. A rajt utáni izgalmak ekkorra lecsengtek, a mezőny eseménytelenül körözgetett egészen a 15. körig, amikor a pályabírók előbb a sárga zászlót kezdték lengetni, majd megérkezett a pályára a biztonsági autó egy, az aszfaltcsíkon heverő szárnydarab miatt.

Akkor érkezett meg szerelőihez a 14. helyen autózó Jenson Button, hogy a szuperlágy abroncsait keményebb keverékűre cserélje. Néhány másodperccel később feltűnt mögötte Sebastian Vettel, aki már épp elhagyta a boxutca bejáratát, amikor a csapata közölte vele, hogy a safety car a pályára hajtott. A német pilóta egy hirtelen mozdulattal jobbra húzódott, és a rázóköveken átvágva száguldott a boxba.

Ekkor szabadult el a pokol. A biztonsági autó megjelenésének hírére sok versenyző azonnal kerékcserére indult - Alonso és Massa egymást váltotta a szerelők kezei között. Így tett Adrian Sutil (Force India) is, aki épp beállt volna a boxa elé, amikor a már új abroncsokat kapott Robert Kubicát (Renault) csapata nyalókás embere útnak indította. A két autó ütközött és összeakadt: Sutilnak azonnal fel kellett adnia a versenyt, a lengyel viszont tovább tudott menni. Az ő futama sem tartott viszont sokáig: a történtek miatt stop and go büntetéssel sújtották, majd technikai gondok miatt kiállni kényszerült.

Akár tragédiával is végződhetett volna az, ami ugyanekkor Nico Rosberggel történt. A német autójáról egyszerűen lerepült a frissen cserélt jobb hátsó kerék: az elszabadult alkatrész elől, amely többször három-négy méter magasságba felpattant, sok szerelő elugrott, egynek azonban nem sikerült, őt kórházba vitték. Rosberg a boxutca kijáratánál parkolta le háromkerekűjét.

Büntetés Vettelnek


Formula-1 Magyar Nagydíj
(képgaléria - fotó: Domanits András)
A versenyben a 17. kör vége hozott fordulatot: ekkor hagyta el a pályát a biztonsági autó, amely mögött ekkor Mark Webber hajtott, aki még nem járt a boxban. Vettel, jócskán, több autóhossznyival lemaradva követte - talán arra gondolva, hogy az ausztrál most biztosan jobbra húz és meglátogatja a szerelőket. Nem így történt, Webber tovább hajtott, a versenybírák pedig vizsgálni kezdték az esetet: úgy is tűnhetett ugyanis, hogy a német szándékosan lassított, így próbálva távol tartani csapattársától a harmadik Alonsót.

Hiába voltak az elmúlt években a McLaren-versenyzők a Hungaroring favoritjai, ezúttal labdába sem rúghattak: Button továbbra is a középmezőnyben küszködött, míg Hamilton a 24. körben a 2-es kanyar mögött kiállt a versenyből - valószínűleg váltóhiba miatt.

Vettellel öt körrel később közölték, hogy áthajtásos büntetést kap, amit egyszerűen nem tudott feldolgozni: a 32. körben húzott át a boxon, folyamatosan értetlenül mutogatva, majd a harmadik helyre állt vissza a Webbert üldöző Alonso mögé. A spanyol joggal remélhette, hogy van esélye utolérni az ausztrált, hiszen az még mindig nem volt kerékcserén, látnia kellett azonban, hogy a red bullos  körről körre nagyobb előnyt autóz ki magának.

Webber a 43. körig húzta ki az első gumiszettel, akkorra azonban már több mint 20 másodperccel vezetett a kétszeres világbajnok spanyol előtt, így majd' célegyenesnyi előnnyel állt vissza az élre. Mögöttük vettel, Massa, Rubens Barrichello, Petrov és Nico Hülkenberg autózott.

Nem volt elegáns


Formula-1 Magyar Nagydíj, a dobogósok (2010.08.01.) (képgaléria)
A verseny végén már csak a szebb időket látott Michael Schumacher (Mercedes) és egykori ferraris csapattársa, Barrichello ütközete hozott izgalmat. A hétszeres világbajnok német sokáig képes volt maga mögött tartani a brazilt, aki azonban a 66. kör kezdete után elszánta magát, és a célegyenesben jobbról bevágott ellenfele elé. Schumacher erre ugyancsak jobbra húzódott, csaknem felpasszírozva Barrichellót a boxutca betonfalára. A brazil rádión csak annyit mondott a csapatának: "Ez borzalmas volt."

Az esetet a versenybírák sem hagyták szó nélkül: arra már nem volt idő, hogy Schumachert helyben megbüntessék, de jelezték, hogy vizsgálják a történteket.

Három körrel később a kockás zászló Mark Webber előtt csapott le. Az ausztrál győzelmével átvette a vezetést a pontvesenyben. Mögötte Alonso, és csapattársa, Vettel ért célba.

 1   2  Következő oldal »
Kapcsolódó hanganyagok:



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.10. 19:00
2012.02.10. 19:00
Baán László kormánybiztos, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
BBC Sport
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.
IT gyakornok (Raiffeisen Bank Zrt.)
Program Referens (KSZDÉSZ Kft.)
Rendszergazda (Budapesti Cég)
   > VLV

Add a Startlaphoz