Rajongók, szakértők és bennfentesek mind a vasárnapi Formula-1-es Német Nagydíjon történtekről vitáznak. Egyesek szerint a Ferrari csalt, amikor burkoltan arra utasította Felipe Massát, hogy engedje át az első helyet csapattársának, mások szerint viszont be kell látni, hogy erről szól a sportág. A Nemzetközi Automobil Szövetség szerint a maranellóiak szabályt szegtek, az esetleges további szankciókról a Motorsport Világtanács határoz majd.
1
Ami elhangzott
"Oké, szóval... Fernando gyorsabb nálad. Jelezz vissza, ha vetted az üzenetet" - mondta Rob Smedley Felipe Massának, aki két körrel később hagyta, hogy csapattársa átvegye a vezetést a Német Nagydíjon. A mérnök az előzés után, majd a befutót követően is elnézést kért a braziltól a történtekért, és nagylelkűnek nevezte a versenyzőt.
"Az én döntésem volt, amit azért hoztam meg, mert Fernando gyorsabb volt nálam" - mondta a vasárnapi Német Nagydíj után Felipe Massa, aki a verseny 48. körében átadta a vezető pozíciót csapattársának, Fernando Alonsónak. A legtöbben persze csóválták a fejüket e magyarázat hallatán: a csapatok, és a futam közvetítését televízión követők számára is világos lehetett, hogy a brazil csapatutasításnak engedelmeskedve hagyta előzni a kétszeres világbajnokot.
Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke például kijelentette: ez volt a legegyértelműbb ilyen üzenet, amit valaha hallott. Amikor megkérdezték tőle, hasonló esetben kiadna-e efféle utasítást, közölte: "Nem. Hagynám versenyezni a pilótáimat."
Egy korábbi csapatfőnök, Eddie Jordan is elmondta véleményét a történtekről, és szokásához híven élesen fogalmazott: "Ez törvénytelen volt, és lopás. Ellopták tőlünk annak a lehetőségét, hogy kerék a kerék melletti küzdelmet láthassuk. A Ferrari szégyellheti magát. Ez csapatutasítás volt. Szerintem ez csalás; a két autót ki kellene zárni."
Niki Lauda sem finomkodott, amikor arról kérdezték, mit gondol Fernando Alonsónak a verseny utáni sajtótájékoztatón elhangzott szavairól. "Sosem hallottam még egyetlen pilótát sem ennyi baromságot beszélni. Jellemtelen." Az egykori versenyző, aki kétszer lett világbajnok a maranellói csapattal, hozzátette: "Ez a legnagyobb hülyeség, amit valaha a Ferraritól láttam. Miért tették? Azért nem kellett volna, hogy életben tartsák a bajnoki reményeiket, hiszen nyolc verseny még hátra van. Miért nem nyerhetett Massa egy évvel a baleset után, amely majdnem az életébe került?"
A McLarennél ugyanakkor nem szólaltak meg az ügyben. A csapatot irányító Martin Whitmarsh csupán annyit közölt: privát megbeszélést kezdeményez a Ferrarit vezető Stefano Domenicalival, hogy elmondja neki a véleményét a történtekről, de nem akarja, hogy a szavai nyilvánosságra kerüljenek. Az angol szakember hangsúlyozta azt is, hogy a továbbiakban sem szeretnék a pilótáikat a maranellóiakhoz hasonlóan irányítani, náluk szabad a verseny.
A Ferrari miatt tiltották beMichael Schumacher megvédte a Ferrari vezetőit. A német, aki ötször lett világbajnok a maranellói istálló színeiben, úgy fogalmazott: "Száz százalékig értem a döntést, és ugyanezt tettem volna. Mert miért vagyunk itt? Hogy harcoljunk a világbajnoki címért."
Nem csoda, hogy Schumacher korábbi csapata pártját fogja: éppen ő volt az egyik főszereplője annak az esetnek, amely miatt a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) határozott a végeredményt befolyásoló utasítások betiltásáról. A 2002-es Osztrák Nagydíjon a Ferrari akkori vezetője, az FIA jelenlegi elnöke
arra kérte Rubens Barrichellót, engedje maga elé a németet, hogy az több pontot szerezhessen a világbajnoki összesítésben. A brazil a befutó előtt illedelmesen lelassított, éppen annyira, hogy csapattársa hajtson át előbb a célvonalon.
A mostani Ferrari-főnök, Stefano Domenicali állítja: a Massának szóló üzenet nem utasítás volt, és a brazil döntött úgy, hogy elengedi Alonsót. Rob Smedley pedig szerinte azért kért bocsánatot, mert sajnálta, hogy a versenyzője autója nem olyan gyors, mint a csapattársé.
A Német Nagydíj után az újságírók persze Alonsót is faggatták, akit, úgy tűnt, nem zaklattak fel a történtek. Amikor az egyik riporter arra figyelmeztette a spanyolt, hogy a mostani győzelme hasonló a két évvel ezelőtti, Szingapúri Nagydíjon megszerzetthez, a kétszeres világbajnok közölte: "A mai nagyon jó eredmény a Ferrari számára, az egész hétvégén jól szerepeltünk. Ha önnek ez jött le a hétvégéből, talán nem látta az edzéseket, az időmérőt és a versenyt."
"Nincsenek csapatutasítások" - jelentette ki Alonso, majd hozzátette: ő is csodálkozott, hogy csapattársa elengedte. "Meglepett, amikor láttam, hogy Felipének gondjai vannak. Azt hittem, hogy a sebességváltó problémája, de aztán hallottam, hogy a gumijai nem voltak megfelelőek."