sport

Koeman megy, Egervári lesz az új kapitány

2010. július 22., csütörtök 19:11     InfoRádió
    Kinyomtatom Elküldöm Betűméret + -
A Nemzeti Sport értesülése szerint az MLSZ szerződést bontott Erwin Koemannal, s a helyére Egervári Sándort szerződteti. A hivatalos bejelentésre péntekig várni kell.
 

1

A holland szakember 2008 májusában vette át a magyar válogatottat. Jól kezdett, veretlen maradt a svájci-ausztriai Európa-bajnokságra készülő görög és horvát válogatott ellen, majd a dánok elleni hazai döntetlen után ugyan kikapott Svédországban, de kettős győzelmet aratott az albánok és a máltaiak ellen is.

A második éve már sokkal rosszabb eredményeket hozott, a 2009-2010-es idényben lejátszott kilenc mérkőzésből hetet, köztük három fontos Eb-selejtezőt elveszített.

Tíz hónap alatt csak a dánok elleni, idegenbeli, valójában már tét nélküli Eb-selejtezőn győzött, s barátságos mérkőzésen döntetlent ért el az oroszok ellen. Utolsó négy mérkőzésének mérlege 2 szerzett, s 12 kapott gól. Igaz, májusban a későbbi vb-ezüstérmes holland (1-6), s vb-bronzérmes német (0-3) csapattól kapott ki a csapata.

A sportnapilap értesülése szerint Egervári Sándor lesz az utóda. Az utóbbi 15 év egyik legsikeresebb hazai klubedzője éppen e hónapban, július 15-én ünnepelte a 60. születésnapját.

Játékosként (1966-1968: Pomázi SE, 1968-1970: Kossuth KFSE, 1971: Budapesti Spartacus, 1972-1976: Bp. Honvéd, 1976-1977: SZEOL AK, 1977-1981: MTK-VM) legnagyobb sikere egy MNK-döntő és egy KK-döntő volt.

Edzői pályafutásának állomásai:
1983-1986: a magyar válogatott pályaedzője, és technikai vezetője
1986-1988: a kuvaiti válogatott pályaedzője
1988- a magyar válogatott pályaedzője
1989: a Bp. Honvéd pályaedzője
1989: a finn Hangö IK edzője
1990: a Videoton pályaedzője
1990-1992: a Bp. Honvéd pályaedzője

1993-1996: BVSC Dreher
1993-94: helyezés 12. (4-30. forduló)
1994-95: helyezés 6.
1995-96: helyezés 2., Magyar Kupa-döntős

1997: Érdi VSE
1997: el-Ittihad (szaúd-arábiai)

1998-1999: MTK
1998 tavasz: helyezés 5. (22-34. forduló), Magyar Kupa-győztes
1998-1999: helyezés 1.

1999-2002: Dunaferr SE
1999-2000: helyezés 1.
2000-2001: helyezés 2.
2001-2002: helyezés 4.

2002-2004: MTK
2002-2003: helyezés 1.
2003-2004: helyezés 6.

2004-2005: Vasas
helyezés 13. (7-30. forduló)

2006-2007: Szalmija (kuvaiti)

2007-2009: Győri ETO
2007-2008: helyezés 3.
2008 ősz: (1-15. forduló, szerződésbontáskor a bajnoki helyezés 13.)

2009. augusztus-: magyar junior-, majd olimpiai válogatott edzője, junior-világbajnoki bronzérmes
Hanganyag: Szabó Gergő
Kapcsolódó hanganyagok:



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.12. 17:00
2012.02.12. 17:00
Törő Csaba, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
BBC Sport
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.
Jogi munkatárs (Shoebox Kft.)
Mainframe szakértő (TESK Tanácsadó Kft.)
Network Engineer (Hays Hungary)
   > VLV

Add a Startlaphoz