sport

Nem tudta visszaelőzni a Videoton a Debrecent

2010. március 20., szombat 20:21     InfoRádió
    Kinyomtatom Elküldöm Betűméret + -
A labdarúgó NB I 19. fordulójában a Videoton csak gól nélküli döntetlent játszott Kispesten, így a Debrecen maradt, azonos pontszámmal, a tabella élén. A Ferencváros 2-1-re nyert Pakson. A mai eredmények: Nyíregyháza-Kaposvár 2-1, Honvéd-Videoton 0-0, Zalaegerszeg-MTK 1-0, Vasas-Kecskemét 0-1, Paks-Ferencváros 1-2, Diósgyőr-Győr 0-1
 
Nézőcsúcsot döntött a Fradi: a paksi stadionban 6000 szurkoló foglalt helyet a két zöld-fehér csapat összecsapásán, átadva a múltnak a két évvel ezelőtt, az Újpest ellen felállított 5300-as rekordot. A kezdeti paksi fölényt követően a Ferencváros átvette a játék irányítását, és megérdemelten jutott előnyhöz. A hajrában egy bombagóllal egyenlített a Paks. A szünet után az FTC gyorsan betalált, és ez elég volt számára a három pont megszerzéséhez. A Paks idénybeli második hazai vereségét szenvedte el.

A DVTK a tavaszi első négy fordulóban a bajnokság első négy helyezettjével találkozott, s valamennyi találkozón veszített. A győriek végig kézben tartották a mérkőzést, tudatos és átgondolt futballt mutattak be. Az első félidő utolsó percében a hazaiak kapusa 11-est érően szabálytalankodott és a hátrányba került DVTK a folytatásban szétesett csapat benyomását keltette. A hosszabbítás 2. percében a győri kapus időhúzás miatt megkapta második sárga lapos figyelmeztetését és a hátralévő időre a csatár Alekszidze állt a vendégek kapujában. A győriek megérdemelten könyvelték el a győzelemért járó három pontot.

Kecskemét Simon Attila góljával 1-0-ra győzött a Vasas vendégeként. A Vasas kezdte jobban a találkozót, ám a vendégek a félidő közepére szépen lassan átvették az irányítást, és több helyzetük is volt, de Végh védéseinek köszönhetően nem született gól az első negyvenöt percben. A fordulást követően is inkább a Kecskemét akarata érvényesült, majd a 70. percben a csereként beállt Simon Attila góljával a vezetést is megszerezte. A hajrában mindent megpróbált a Vasas, de egyenlíteni már nem tudott.

A 19. forduló előtt listavezető Videoton FC gólnélküli döntetlent játszott a Budapest Honvéd vendégeként. A vendégek nagy lendülettel kezdték a találkozót, sorra dolgozták ki a lehetőségeket, de csak kapufáig jutottak. A játékrész második felében a Honvéd már stabilabban védekezett, bár a Videoton ekkor is fölényben futballozott. A folytatásban már korántsem volt érezhető, hogy a forduló előtti listavezető játszott a bennmaradásért küzdő Honvéddal. Jóval kevesebb helyzet adódott a fehérváriak előtt, igaz a kispestiek előtt szinte egy sem. A hazaiak a hajrában mégis megszerezhették volna a győzelmet, de Moreira ziccerben eltévesztette a bal alsó sarkot.

A Zalaegerszeg csapata hazai pályán 1-0-ra nyert az MTK ellen. A fővárosi együttes továbbra is nyeretlen a tavaszi szezonban, mely során eddig csak két pontot gyűjtött. Az első félidőben a fővárosi csapat akarata érvényesült, egyértelműen jobban játszott riválisánál, több helyzete is akadt, de ezeket játékosai rendre kihagyták. A fordulás után nagy lendülettel kezdte a hazai együttes, melynek gyorsan meglett az eredménye: előbb Magasföldi lőtt kapufát, majd egy pontrúgást követően Pavicsevics bevette az MTK kapuját. A vezető gól után a ZTE ráült az eredményre, az MTK így mezőnyfölénybe került, helyzeteit azonban ismét sorra elhibázta, így a döntetlent sem sikerült kiharcolnia.

A Nyíregyháza egygólos győzelmet aratott a vendég Kaposvár felett s így idén továbbra is veretlen. Az első félidő kiegyenlített küzdelmet hozott, a kiesés elől menekülő hazaiak egy büntető után kipattanó labdából szerezték meg a vezetést. A vendégek a folytatásban hiába támadtak többet, végül pont nélkül távoztak Nyíregyházáról.

 1   2  Következő oldal »



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.12. 17:00
2012.02.12. 17:00
Törő Csaba, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
BBC Sport
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.
Jogi munkatárs (Shoebox Kft.)
Mainframe szakértő (TESK Tanácsadó Kft.)
Network Engineer (Hays Hungary)
   > VLV

Add a Startlaphoz