sport

Pellegrini marad a galaktikus katasztrófa után is - videók

2010. március 11., csütörtök 12:00     InfoRádió
    Kinyomtatom Elküldöm Betűméret + -
Elismerte felelősségét a Bajnokok Ligájából való kiesésben Manuel Pellegrini, a Real Madrid labdarúgó-csapatának vezetőedzője. A chilei tréner ugyanakkor nem mond le, és a klub vezetői is kiállnak mellette.
 

1

Hiába költött el 250 millió eurót a nyáron új játékosokra a Real Madrid, egyelőre a második galaktikus korszak sem sikeresebb, mint a korábbi évek teljesítménye, tovább tartanak a szűk esztendők.

A Bajnokok Ligájában a kilencszeres győztes királyi klub sorozatban hatodik alkalommal nem tud bejutni a legjobb nyolc közé. Pedig a BL-siker az idei év fő célkitűzése volt, különösen amiatt, hogy a döntőt a Bernabeu stadionban rendezik májusban. A Lyon azonban keresztülhúzta a számításokat, és Pjanics egy nagyszerű háromszögelés után kiegyenlítette Ronaldo találatát, ezzel kiejtve a spanyol sztáregyüttest.

"Egy új katasztrófa" - írta címlapján az AS, míg a Marca továbbmegy, és nagybetűkkel hirdeti a "Kiesést", hozzátéve: "viszlát BL, viszlát Pellegrini".



A chilei szakember ugyanakkor a meccs után egyértelművé tette: nem távozik. "Nem mondok le. Fájdalmas a kiesés, de nem távozom, a jövőmről a klubvezetőket kell kérdezni. Mindent meg akartunk nyerni idén, de két sorozattól már elbúcsúztunk, miközben a bajnokságot vezetjük. Az első ember, aki felelős egy kiesésért, az edző, de túl kell lépnünk a kudarcon, és a bajnokságra összpontosítani, amit meg akarunk nyerni" - nyilatkozta Manuel Pellegrini.

A BL-búcsú ellenére bíznak a trénerben a vezetők. Jorge Valdano általános igazgató azt mondta, a vezetőségnek józannak kell lenni és elviselni a kritikákat, de mindent megtesznek, hogy a bajnokságban sikert érjenek el Pellegrinivel a kispadon.

Bocsánatot kért a kiesés után a drukkerektől Kaká. "Nagy csalódás ez a klubnak, amiért elnézést kell kérnünk a szurkolóktól. Ott akartunk lenni a döntőben, de nem sikerült. Pályafutásom során sok nehézséget éltem már át, ezt is átvészeljük valahogy. Sok helyzetünk volt, de csak egyet használtunk ki, ez pedig a BL-ben megbosszulja magát."

Nem keresett mentségeket Guti, a királyi alakulat középpályása. "Fájdalmas a kiesés, nem lehetnek kifogásaink. A meccs fontos szakaszaiban nem tudtunk eldönteni a továbbjutást. A megoldás csak az lehet, hogy igazi csapattá váljunk, ne egyének gyülekezetévé. Most már csak a bajnoki címre gondolhatunk" - emelte ki.



A Lyon vezetőedzője, Claude Puel gratulált játékosainak a továbbjutás kivívásáért. A francia szakember szerint a második félidő alapján megérdemelt a siker.

"Túléltük a szörnyű első félidőt, megmenekültünk a katasztrófától. A cserék sokat lendítettek a játékunkon, más rendszerre álltunk át, így a támadások is gördülékenyebbek voltak. Nagyszerű estén vagyunk túl" - értékelt a lyoni edző.



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.12. 17:00
2012.02.12. 17:00
Törő Csaba, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
BBC Sport
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.
Termékpartner referens (GDS Company Kft.)
IT Relationship Manager (Randstad Hungary Kft.)
Könyvelő (Prohumán 2004 Kft.)
   > VLV

Add a Startlaphoz