Valószínűleg bajnokavatás lesz a hétvégén a három legerősebb bajnokságban. A papírforma azt ígéri, hogy az Inter sorozatban negyedszer, a Man United sorozatban harmadszor, a Barcelona pedig 2006 után ismét, szerdai kupagyőzelme után pedig duplázva szerez bajnoki címet. Mindhárom országban nagy harc várható a kiesés elkerüléséért.
Az Inter vasárnap este, fél tizenegy tájban bajnok lesz, ha legyőzi a San Siróban a Sienát. Erre minden esélye megvan, noha a toszkán csapat ellen tavaly csak 2-2-t játszott hazai pályán, s az utóbbi öt fordulóban mindössze egy mérkőzését nyerte meg. Ám, például az előző játéknaphoz képest, jelentős változás, hogy visszatér eltiltása után a csapatba Zlatan Ibrahimovic, aki a mostani szezonban is kiemelkedően a legjobb játékosa a fekete-kékeknek, s aki tavaly is eldöntötte a bajnoki cím sorsát.
Sok a kérdőjel az Inter jövőjével kapcsolatban, a három legfontosabb a ,,Marad-e Mourinho", az ,,Elmegy-e Ibrahimovic" és a ,,Kik érkezhetnek" mondatok után íródnak. Még semmi sem tiszta, csak az, hogy ezekkel a kérdésekkel leginkább a Siena elleni mérkőzés után akarnak foglalkozni a klubnál, a sorozatban negyedik bajnoki cím megnyerése tudatában.
Ha az Inter botlana, marad némi esélye a Milannak, amely Udinében lép pályára. A Friuliban hagyományosan jól megy a csapatnak. A piros-feketék a hét közben a budapestihez hasonló kiruccanáson jártak Tiranában, de a fáradtság aligha lesz gátja a jó teljesítményüknek.
A Juventusnál Gianluigi Buffon megállapodott a klubvezetőkkel, mégsem igazol sem a Milanba, sem máshova. Lehet, hogy ő már tudja, amit a nyilvánosság még nem: ki ül majd Claudio Ranieri helyére. Az utóbbi hetekben gyengélkedő Juventus az Atalantát fogadja. A Zebrák hívei elsősorban előrefelé, a négy ponttal vezető Milan felé tekintgetnek, de hátulról meg vészesen közeledik az előzni vágyó Fiorentina.
Mutu Huszti csapattársa lesz?A firenzeieknek jó esélye van az újabb három pont begyűjtésére az elveszített kupadöntő után fáradt és csalódott Sampdoria ellen. Érdekes hír, hogy a román csatárt, Adrian Mutut a szentpétervári Zenit, Huszti Szabolcs csapata szeretné megvásárolni. A negyedik helyre, s így a BL-selejtezőben való indulásra még halványan esélyes Genoa ugyan csak hazai pályán szerepel, a múlt héten az Interrel döntetlent játszó Chievo ellen.
A csapat első számú játékosa, Diego Milito ügynökén keresztül elismerte, hogy felvette a kapcsolatot az Interrel esetleges átigazolása tárgyában, ugyanakkor a neve szerepel Carlo Ancelottinak a londoni Sun által megszellőztetett kívánságlistáján is - a Milan mestere őt is szeretné megkapni, ha a Chelsea-hez szerződik.
OLASZORSZÁG, Serie A
36. forduló
AS Roma-Catania
Udinese-Milan AC
Juventus-Atalanta
Fiorentina-Sampdoria
Genoa-Chievo
Palermo-Lazio
Reggina-Cagliari
Napoli-Torino
Bologna-Lecce
Inter-Siena