Gyerekként a Manchester United szurkolója volt, Alex Ferguson mindent megtett, hogy megszerezze, de John Terry a Chelsea mellett döntött. Otthon még megvan az a fénykép, amelyen a Premiership trófeáját tartó Eric Cantonával és Ryan Giggsszel pózol, bár már két olyan fotója is lehet, amelyen egyedül látható a serleggel. Ifistaként nem volt rest a sztárok cipőit pucolni, de ma már ő az egyik legjobban kereső labdarúgó az egész világon. A moszkvai BL-döntő előtt az InfoRádió honlapján bemutatjuk a Chelsea és a Manchester United 17-17 játékosát. Ezúttal a Chelsea csapatkapitányának, John Terrynek a pályafutásával ismerkedhetnek meg.
A Chelsea és az angol nemzeti tizenegy (korábbi) kapitánya, egyben szimbóluma, John George Terry London külvárosában, Barkingban született , 1980. december 20-án és itt is nőtt fel. Első labdarúgáshoz fűződő élményeként arra emlékszik vissza, hogy bátyjával, Paullal - aki jelenleg a harmadosztályú Leyton Orient profija - sötétedésig játszottak a parkban. Karrierjét a Comet nevű együttesben kezdte, majd egy kelet-londoni amatőrcsapathoz - vasárnapi csapathoz - került. A Senrab Sportsban kezdett focizni Terry későbbi sógora, Paul Konchesky a Fulhamből, Bobby Zamora a West Ham Unitedből, Ledley King a Tottenhamből, és Jlloyd Samuel a Boltonból. A csapat verhetetlen volt, általában hét-nyolc góllal verték meg soros ellenfelüket, és a következő években kivétel nélkül a piros mezesek nyerték az Echo Liga bajnoki címét.

Amikor 14-15 évesek lettek, vagyis az angol futball terminológiája szerint akadémiai korba értek, az élklubok kivetették hálójukat az ifjakra. Paul Konchesky, Bobby Zamora és John a West Ham Unitedhez, Samuel a Charltonhoz, Ledley King pedig az Orienthez igazolt. Terry végül a Chelsea-t választotta, noha gyerekkora kedvenc csapata, a Manchester United is csábította. Apja és nagyapja révén lett a Vörös ördögök szimpatizánsa, gyerekként pedig meghívták az Old Traffordra, párszor edzhetett a klub pályáján, és a csapat ebédjére is ott tartották: Sir Alex Ferguson és Paul Ince mellett étkezett. Talán ma már kevésbé büszke rá, de őriz otthon egy fényképet, amelyen a Premiership trófeáját tartó Eric Cantonával és Ryan Giggsszel pózol. Önéletrajzi könyvében így emlékszik vissza: "Olyan volt a manchesteri meghívás, mintha egy álom vált volna valóra, de élveztem, amikor először a Chelsea-hez jöttem, és eldöntöttem, hogy ide fogok aláírni." A Kékekhez csábításában nagy szerepe volt Gwyn Williamsnek, a későbbi másodedzőnek, aki leste a Terry-család kívánságait.

John a Kékeknél töltötte az inaséveket, és a szigetországi szokás szerint Dennis Wise, Eddie Newton és David Lee cipőjét pucolta, valamint takarította az öltözőt. Ezen tevékenységeket megtiszteltetésnek tekintette, főleg úgy, hogy a Chelsea egykori csapatkapitánya góljai után 25 fonttal jutalmazta Terryt, és nem egyszer a játékosok egy-egy sportszerét is megkapta.

14 évesen még középpályásként szerepelt, akárcsak édesapja. "Sohasem akartam védő lenni. Gyerekként mindenki csatár szeretne lenni, aki sok gólt szerez. Én kicsi voltam és dagi, a többiek nálam erősebbek és gyorsabbak voltak. Szerintem a klubnál csodálkoztak is a méreteimen, de hirtelen, a legjobb pillanatban, növésnek indultam. Aztán egyszer az ifjúsági gárdában a középső védők mind megbetegedtek, így az edzőnk, Bob Dale engem vezényelt hátra. 3-0-ra győztünk, én lettem a meccs legjobbja, szóta egyszer sem játszottam a középpályán" - emlékezett vissza arra, hogyan lett bekk.

Szorgalmas futballistáként Tony Adams, Franck Leboeuf és Marcel Desailly játékát is fokozottan figyelte a tanulás érdekében. Pár évvel később, már a felnőttkeret tagjaként a két francia, valamint Michael Duberry is tanácsokkal látta el. Az edzések után kint maradtak a pályán, és átbeszélték a középhátvéd posztján való mozgást, technikát és trükköket. A Desailly-tól kapott dicséretek rengeteget jelentettek az ifjú védőnek. A francia azt mondta róla: "Az lesz a Chelsea-nek, ami Paolo Maldini a Milannak, vagy ami Tony Adams volt az Arsenalnak."

Emellett Terry jó iskolának tartja, hogy még ifistaként egy az egy elleni párharcokat vívhatott Gianfranco Zolával, aki szívesen maradt kint az edzések után. Éppen azért választotta a 26-os mezszámot, mert jobb akart lenni, mint az olasz klasszis, aki a 25-ös dresszt viselte.

Fiatal korában sokat kellett nélkülöznie, még a bérletet is csak nehezen tudta kifizetni. Amikor később gépjárművezetői tanfolyamra járt, kölcsön kellett kérni - ma 35 millió fontos Bentley-vel közlekedik. Ifjúságiként 46 fontot keresett, első szerződése megkötése után ez 250-re emelkedett, húsz találkozót követően ezer fontra nőtt, majd első teljes szezonja végén már komolyabb összeget keresett - összehasonlításként manapság heti 131-135 ezer font körül van a fizetése.

1998 októberében, 17 évesen debütált a Chelsea nagycsapatában az Aston Villa elleni Ligakupa-találkozón, majd karácsonykor a Premier League-ben is pályára léphetett. Ekkor még csak alkalmanként vette számításba az első csapat keretében Gianluca Vialli menedzser, majd rövidesen állandó résztvevője lett a tréningeknek. "Tiszteltem a csapattársaimat, normálisan esetben még köszönni sem mertem volna nekik, de a pályán teljesen megváltoztam: kiabáltam, irányítottam őket, és úgy vélem, Vialli ezt nagyra értékelte. Láthatta, mennyire törekvő vagyok. Amint pályára léptem az első találkozón, s megéreztem az ízét, többet és többet akartam" - nyilatkozta később.

Fejlődése töretlen volt, bár világbajnokok (Desailly és Lebouef) játszottak a posztján, így nehezen harcolt ki állandó csapattagságot. 1999-ben megválasztották a Chelsea legjobb fiatal játékosának, majd egy évvel később kölcsönbe a másodosztályú Nottingham Foresthez került hat hétre.

1   2   3

Következő oldal »