eur:
393.5
usd:
364.48
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Szíriában készülnek fel a német szélsőségesek?

Miközben szünet nélkül tombol a polgárháború Szíriában, Németországból folyamatosan érkeznek szélsőséges beállítottságú fiatalok, hogy az iszlám fundamentalisták oldalán fegyvert fogjanak a kormányerők ellen. A berlini elhárítás egyelőre ölbe tett kézzel kénytelen tudomásul venni a zömében fiatalok toborzását és felkészítését a harci cselekményekre.

A német földről Szíriába induló harcra kész fiatalok életkora alig haladja meg a 25 esztendőt. Hans-Georg Maaßen, a berlini állambiztonsági intézmény vezetője egy sajtóinterjúban határozottan aggasztónak nevezte, hogy jelentős számú nő, sőt kiskorú fiatal is található a Szíriába utazott több mint 210 ellenálló között.

Maaßen azonban úgy vélte, hogy szervezete az adatot inkább a jéghegy csúcsának tekinti, mert feltehetőleg kerülő utakon jóval többen fordítanak hátat a békés életnek Németországban és fognak fegyvert szír területen a kormány-csapatok ellen.

Közöttük legalább 170-en rendelkeznek német állampolgársággal - közölte az állambiztonsági intézmény vezetője.

Nem titkolta, hogy így is több ezerre becsülik a Németországban élő és mindenre kész iszlám hívők számát. Õket a belső elhárítás igyekszik figyelemmel tartani, annál is inkább, mert sokan éppen a szíriai polgárháborúban tesznek szert harci felkészültségre.

A német belbiztonsági erőknek eddig sikerült idejében meghiúsítaniuk valamennyi, szélsőséges céllal kitervel merénylet megvalósítását.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×