sport

Megoldódott a vita, ismét összeállhat a Kovács-Janics páros

2007. október 17., szerda 20:31     InfoRádió / MTI
    Kinyomtatom Elküldöm Betűméret + -
Lezárult a vita, újra összeülhet az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Kovács Katalin-Janics Natasa páros - így összegezhető az a megbeszélés, amely során Baráth Etele, a Magyar Kajak-kenu Szövetség (MKKSZ) elnöke külön-külön tárgyalt Fábiánné Rozsnyói Katalinnal, Vécsi Viktorral és Janiccsal.
 

1

Janics Natasa továbbra is Vécsi Viktorral készül Szegeden, míg a jövő márciusi, melegvízi edzőtáborban Sári Nándor kajakedző is segíti majd a szakmai munkát. Fábiánné Rozsnyói Katalin hozzájárul ahhoz, hogy Kovács Katalin ezt követően Janiccsal készüljön fel az olimpiai páros válogatóra, ennek az egységnek a felkészülését azonban nem ő irányítja majd - közölte Ganczer Gábor, az MKKSZ sajtófőnöke.

Baráth Etele hangsúlyozta, hogy az olimpiai válogatók után, a pekingi ötkarikás játékokat megelőző héthetes edzőtáborban Fábiánné foglalkozik majd a női kajak szakággal, vagyis aki utazik Pekingbe, az akkor már nála edz.

Janics áprilisban összeveszett a trénerrel, elhagyta a csoportot, és azóta klubjánál végezte a munkát. Idén csak 200 m egyesben indult a világversenyeken, ebben a számban sem az Eb-n, sem a vb-n nem talált legyőzőre. Kiválásával ugyanakkor felbomlott a Kováccsal alkotott, Athénban aranyérmes és azt követően évekig verhetetlen párosuk, mivel Fábiánné azt mondta, ő csak olyan egységet készít fel, amelynek tagjai nála készülnek.

A mesteredző májusban, majd múlt pénteken is jelezte Janicsnak, ha az általa megadott időben jelentkezik nála, folytathatják a közös munkát, ám a versenyző egyik alkalommal sem élt a lehetőséggel.



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.12. 17:00
2012.02.12. 17:00
Törő Csaba, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
BBC Sport
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.
Villamosmérnök (SEARCH-LAB Kft.)
Sportrészlegvezető (Decathlon)
Személyi asszisztens (Prohumán 2004 Kft.)
   > VLV

Add a Startlaphoz