eur:
387.81
usd:
359.74
bux:
69266.93
2024. május 10. péntek Ármin, Pálma

Kiderült, miért nehéz tartani a súlyt fogyás után

Az elhízás és a magas zsírtartalmú étrend megváltoztathatja az agyműködést, különösen a hipotalamuszt és az étvágy szabályozását - állapították meg amerikai kutatók.

A Journal of Clinical Investigation című szakfolyóiratban, majd annak nyomán a Scientific American című ismeretterjesztő oldalon közzétett két tanulmány azzal a rossz hírrel szolgál a lefogyni, majd normál testsúlyukat megtartani vágyó elhízott embereknek, hogy a túlsúly és a zsírban gazdag étrend az agyműködést is megváltoztatja.

Különösen a hipotalamuszban figyelhető meg szerkezeti módosulás. Ez a mandulaméretű agyterület részt vesz az éhség és a szomjúság szabályozásában, de befolyásolja az alvási ciklust és a testhőmérsékletet is. Ha működésében zavar támad, akkor előfordul, hogy akkor is éhesnek érzi magát valaki, amikor már elegendő ételt fogyasztott el.

Az egyik tanulmány azt mutatta, hogy elhízott emberek és kísérleti patkányok agyában is a hipotalamusz körül lévő neuronok gyulladás miatt károsodtak. A magas zsírtartalmú étrendről ismert volt eddig is, hogy növeli a gyulladást a szervezetben, ám a gyulladás jelei hetek vagy akár hónapok elteltével jelennek csak meg. Joshua Thaler és munkatársai vizsgálataiból azonban kiderült, hogy az agyban zajló elváltozások igen gyorsan, akár 24 órán belül láthatóvá válnak a mágneses rezonanciás (MRI) felvételeken.

A másik tanulmányban David McNay és kutatócsoportja úgy találta, hogy a zsíros étrenden tartott egereknél, a szokásosnál sokkal lassabban képződtek új neuronok az elöregedett idegsejtek helyett.

A testsúly, az étrend és az agyműködés közötti kapcsolat tanulmányozására további vizsgálatok szükségesek, azt azonban minden eddiginél határozottabban lehet állítani, hogy a legegyszerűbb megoldás, ha nem hízunk el.

Címlapról ajánljuk
Ausztria kiengedte a szellemet a palackból: küszöbön a 41 órás munkahét?

Ausztria kiengedte a szellemet a palackból: küszöbön a 41 órás munkahét?

Nagy port kavart a közelmúltban Ausztriában a gazdaság különböző területeiről mintegy ötezer szereplőt képviselő ipari testület (IV) indítványa , hogy a munkaidő sokak által sürgetett csökkentése helyett inkább növeljék a heti munkaidőt, mégpedig 41 órára. A javaslatot közvetve felkarolta a kormány egyik legtekintélyesebb minisztere, a szakszervezek azonban tiltakoztak.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.10. péntek, 18:00
Such György a Magyar Jégkorong Szövetség elnöke
Erdély Csanád a magyar jégkorong-válogatott csapatkapitánya
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×