eur:
393.66
usd:
364.84
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Gyurcsány az egészségügyi hozzájárulás eltörléséről beszél

Lehetségesnek nevezte a 4 százalékos társasági különadó és az egységes 1950 forintos egészségügyi hozzájárulás eltörlését a miniszterelnök.Gyurcsány Ferenc a Nemzetközi Vállalatok Magyarországi Társaságának közgyűlésén ugyanakkor hangsúlyozta: a szigorú költségvetési politikából nem szabad engedni.

A kormányfő közölte: sem politikai, sem társadalompolitikai szempontból nem látja kivitelezhetőnek a jóléti rendszerek radikális átalakítását, illetve a lakossági adóterhek növelését. Gyurcsány Ferenc a jövő évi adóváltoztatások keretéről nem beszélt, de megerősítette, hogy az adómérséklés továbbra is a kormány célja.

A jelenlegi politikai helyzetet elemezve a miniszterelnök elmondta: ami gazdaságilag szükséges, azt társadalmilag most lehetetlen meglépni. "Az új helyzet abból adódik, hogy a szabaddemokraták radikálisabb átalakítást szorgalmaznak, a jóléti-szociális rendszer jelentős reformját, ami forrást teremt a nagyobb adóátalakításhoz" - mondta Gyurcsány Ferenc, aki ezzel kapcsolatban Szlovákia példáját hozta fel, ahol 2000-2004 között nyolc százalékkal csökkent az újraelosztás mértéke.

A szocialista pártelnök hozzátette: az MSZP a folyamatos változtatások útjára kíván lépni, mivel látszik, hogy nincs politikai támogatottsága a jóléti rendszerek radikális átalakításának.

A miniszterelnök szerint a reformértékű lépések folytatódnak az egészségügyben is, például a szolgáltatások szektorsemleges vásárlásáról gondolkodnak. Ez azt jelenti, hogy az állami egészségbiztosító szolgáltatás vásárlása az állami és önkormányzati egészségügy mellett kiterjedhet a magánszolgáltatókra is. Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott: "versenyezzenek értünk az egészségügyi szolgáltatók!".

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

A lelki álomkórtól óv Ferenc pápa a keresztút meditációjában

Az elnyomástól és igazságtalanságtól megalázott Krisztusok, a háború őrültsége miatt mosolyukat vesztett gyermekek és a bántalmazást elszenvedő nők a főszereplői a nagypéntek esti keresztút állomásain elhangzó meditációknak, melyeknek szövegét első alkalommal Ferenc pápa írta.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×