kultúra

Sajátos bulival ünneplik Mundruczó új filmjének hazai bemutatóját

2010. szeptember 8., szerda 11:28     InfoRádió
Egy állami gondozásban élő fiú egy csokor krizantémmal felkeresi sosem látott édesanyját. Mundruczó Kornél "Szelíd teremtés, Frankenstein-terv" című, brutalitásában is elégikus hangulatú, legújabb filmjét csütörtökön mutatják be a budapesti mozikban. A fiú filmrendező apját maga Mundruczó alakítja a Cannes-i Filmfesztivál versenyfilmjei közé is beválogatott alkotásban.
 

1

A film szereplőválogatással indul. A rendező szerint azért, hogy a hasonló körülmények között kiválogatott fiatal szereplők valódi pillanatokat éljenek át.

Például, amikor azt kéri tőlük a filmbéli rendező, hogy azonnal sírjanak, az egy korábbi casting-élményből jött, amikor valaki zokogógörcsöt kapott egy feltett kérdéstől. Ennek az alá-fölérendeltségi viszonynak az abszurditása tetszett meg - mondta el az InfoRádiónak Mundruczó Kornél.

A forgatókönyv megírását és a film elkészítését is a Frecska Rudolf és Csíkos Kitty mellett játszó Monori Lili inspirálta. A rendező szerint Monori Lili önmagát vállalta, nem egy figurát játszik el, hanem a figura alakul át a színésznővé, mégpedig úgy, hogy ez nem látszik civil gesztusnak. Erre pedig csak a legnagyobb filmcsillagok képesek - jegyezte meg Mundruczó Kornél.

A történet egyik főszereplője az épület, ahol az egész film játszódik. A szeptember kilencedikei bemutató után itt nyitott premier-bulit rendeznek. Mundruczó azt mondja: ez a nagy múlttal bíró, klasszikus építmény mindent magában hordoz, amit Budapestről, Magyarországról gondol: a lakásai már üresek, átjárja a huzat, de megvan a szándék arra, hogy újra hasznosítsák - viszont nem ismerjük a jövőjét.

A rendező hozzátette: nem akarnak klasszikus díszbemutatót tartani, vörösborral, pogácsával, hanem olyan bulit rendeznek, ahol mindenki jól érezheti magát, és sok-sok Frankenstein mozit is vetítenek.
Hanganyag: Fehér Anna Magda



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.12. 17:00
2012.02.12. 17:00
Törő Csaba, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
Értékesítési menedzser (Építőipari cég)
Sales Representative (Adecco Kft.)
Rendszergazda (TESK Tanácsadó Kft.)
BBC Front page
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.

Add a Startlaphoz