kultúra

Nincs garancia a megvont színházi támogatások visszaadására

2010. július 29., csütörtök 18:16     InfoRádió
Az Előadóművészeti Tanács által javasolt támogatás 66 százalékát kapják meg az előadóművészeti törvény VI. kategóriájába sorolt független színházak, társulatok és táncegyüttesek a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának döntése értelmében. A szakma szerint szerződésben kellene rögzíteni a független társulatoknak és színházaknak megítélt támogatások kifizetésének pontos összegét és idejét.
 

1

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium kulturális helyettes államtitkára elmondta, az összeg fennmaradó részét a 120 milliárd forintos kormányzati zárolással összhangban vonták meg a társulatoktól. Kálnoki-Gyöngyössy Márton arról is beszélt, hogy mivel zárolásról és nem elvonásról van szó, akár még ebben az évben fölszabadítható a fennmaradó 34 százalék, de erre pillanatnyilag semmiféle garanciát nem lát.

Szakmai körökben többen tartanak attól, hogy a zárolásról szóló döntés egyfajta koncepciót tükröz, ami az előadóművészeti törvény módosításakor láthatóvá is válik, azaz hogy a független társulatok háttérbe szorítását tervezi a tárca.

Ennek kapcsán a helyettes államtitkár annyit mondott: a törvény módosítása ősszel lesz napirenden, csak akkor válaszolhat a felvetésekre, találgatásokba pedig nem kíván bocsátkozni. Annyi bizonyos, hogy nagyon sok módosítási javaslat fogalmazódott meg, de ezeket rendszerbe kell foglalni, úgy lehet dönteni valamilyen egységes módosításról - mutatott rá Kálnoki-Gyöngyössy Márton, hangsúlyozva: nem szeretnék, hogy eseti módosítások legyenek.

A Befogadó Színházak Társulásának elnöke szerint szerződésben kellene rögzíteni a független társulatoknak és színházaknak megítélt támogatások kifizetésének pontos összegét és idejét. Magács László elmondta, az ősszel egyeztetni akar a színházi szakma képviselőivel, hogy megfogalmazzák igényeiket, és megfelelő rálátást biztosítsanak a törvényalkotóknak az Előadóművészeti Törvény módosításához.

Kálnoki-Gyöngyössy Márton elmondta, hogy a támogatások kifizetése az államháztartási törvény rendelkezéseinek megfelelően a Nemzeti Kulturális Alap igazgatóságán keresztül történik majd. Annak kapcsán, hogy szakmai körökben felmerült az igény a kifizetések ütemezéséről szóló egyeztetésre, Kálnoki-Gyöngyössy Márton utalt arra: úgy gondolja, ennek - a törvényi kereteken belül - nincs akadálya, de konkrét választ egyelőre nem tud adni.
Szabó Gergő



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.08. 19:00
2012.02.08. 19:00
Mátrai Gábor, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökhelyettese
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
Ellenőrzési menedzser (MNV Zrt.)
Transportation Manager (Randstad Hungary Kft.)
Senior Java programozó (evosoft Hungary Kft.)
BBC Front page
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.

Add a Startlaphoz