kultúra

Akik nem lépnek fel a Tavaszi Fesztiválon

2010. március 8., hétfő 9:07     InfoRádió
A gazdasági válság miatt kevesebb támogatást tudott adni a Budapesti Tavaszi Fesztivál megrendezéséhez a Magyar Turizmus Zrt. - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Budapesti Fesztiválközpont Kht. igazgatója. Zimányi Zsófia elárulta: emiatt 5-10 produkciót le kellett mondaniuk, és kevesebb lesz az ingyen koncert is.
 

1

Eötvös Péter: Szerelemről és más démonokról című operája nem szerepel az idei Tavaszi Fesztivál programjában, holott az eredeti tervekben még benne volt. Csakhogy még a szervezés időszakában, azaz novemberben kiderült, hogy a fesztiválközpont nem kap elegendő pénzt a Magyar Turizmus Zrt.-től - mondta az InfoRádióban a kht. igazgatója.

Zimányi Zsófia hozzátette: így került ki a programból a Bázeli kamarazenekar előadása is, és további 6-8 produkció. Szűkült az ingyenesen megtekinthető rendezvények köre is.

A szervező a szűkös keret ellenére azt reméli, hogy idén elmarad az a financiális "mélyrepülés", amellyel tavaly kellett szembenézni.

Az idei fesztivál fő attrakciói között szerepel a Dán Királyi Balett, a Ballet Flamenco de Andalucía, valamint a Hotal Pro Forma, valamint Nigel Kennedy hegedűművész.
Hanganyag: Kocsonya Zoltán



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.12. 17:00
2012.02.12. 17:00
Törő Csaba, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
Conference producer (TESK Tanácsadó Kft.)
Műszaki Értékesítő (Adecco Kft.)
Villamosmérnök (SEARCH-LAB Kft.)
BBC Front page
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.

Add a Startlaphoz