kultúra

Romatikus dráma vetett véget az Avatar menetelésének

2010. február 8., hétfő 10:20     InfoRádió / MTI
    Kinyomtatom Elküldöm Betűméret + -
A Dear John című romantikus dráma került a hétvégi észak-amerikai kasszasikerlista élére, ezzel a második helyre szorította a hetedik hete a bevételi csúcson jegyzett Avatart.
 

1

A svéd Lasse Hallström rendezte alacsony költségvetésű románc pénteken került az amerikai mozikba, és a jelentések szerint nem kis meglepetést okozott 32,4 milliós (6,5 milliárd forint) hétvégi bevétele. A Sonyhoz tartozó Screen Gems által forgalmazott filmre a felmérések szerint 84 százalékban a nők voltak kíváncsiak, ráadásul kétharmad részük 21 éven aluli volt.

A szakértők emlékeztettek rá, hogy a Super Bowl-hétvégén férfiember nem igen teszi be a lábát a mozikba, ez a hétvége mozis szempontból egyértelműen a nőké.

Az elemzők azért korábban arra számítottak, hogy egy darabig - legalább Valentin-napig - még uralja majd az észak-amerikai jegypénztárakat James Cameron 3D-ben hódító sci-fije. Ezzel szemben a hétvégi bevétele 23,6 millióra (4,7 milliárd forint) esett vissza Amerikában és Kanadában.

A globális piacon azonban 76 millió dollárost (15,2 milliárd forint) hétvégi jegybevétellel továbbra is megtartotta vezető státusát. Az Avatar a hazai piacon jelenleg 630,1 milliós (126 milliárd forint) bevételnél tart, világszerte pedig jegyeladásainak összértéke túllépte a 2,2 milliárd dollárt (440 milliárd forint).

John Travolta From Paris With Love című akciófilmje a várakozásoktól messze lemaradva a kasszasikerlista harmadik helyén debütált 8,1 millió dollárral (1,6 milliárd forint). A negyedik Mel Gibson A sötétség határán című thrillere lett 7 millióval (1,4 milliárd forint), az ötödik pedig a The Tooth Fairy (A fogtündér) című horror 6,5 millió dollárral (1,3 milliárd forint).



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.12. 17:00
2012.02.12. 17:00
Törő Csaba, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
Adatrögzítő (Work Force Kft.)
Partner menedzser (Salesjob.hu)
Kapcsolati munkatárs (Salesjob.hu)
BBC Front page
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.

Add a Startlaphoz