kultúra

Brigitte Bardot közelebb érzi magát állataihoz, mint az emberekhez

2009. július 2., csütörtök 16:17     InfoRádió / MTI
    Kinyomtatom Elküldöm Betűméret + -
Brigitte Bardot francia filmlegenda idős korában sem szégyelli, hogy számos férje és szeretője volt, szerinte a szenvedély csak három éven át tarthat - mondta egy csütörtökön megjelent interjúban, amelyben arról is vallott, hogy emelt fővel és büszkén akar szembenézni a halállal.
 

1

Egy másik ember iránt érzett szenvedély nem tarthat tovább három évnél, ő is ezért cserélgette oly gyakran a partnereit - olvasható a Philosophie Magazine hasábjain közölt beszélgetésben.

Az egykori szexszimbólum - aki harcos állatvédőként saját bevallása szerint közelebb érzi magát állataihoz, mint az emberekhez - kifejezetten sötéten látja az emberiség jövőjét. Szerinte az ember saját létét fenyegeti. "Ha már mindent kipusztított, ő maga is elpusztul" - vélekedett a színésznő.

Brigitte Bardot azt is elmondta, hogy továbbra is inkább mankóval jár, és nem operáltatja meg csípőjét. Egész életében küzdött, és úgy érzi, joga van a nyugalomhoz. Saját halálával emelt fővel, büszkén és jó egészségben akar szembenézni. Éppen ezért támogatja a halálba segítés legalizálását és az öngyilkossághoz való jog elismerését - jelentette ki a szeptemberben 75. születésnapját ünneplő sztár.

A színésznő - aki fajgyűlöletre és idegenellenességre való felhívások miatt már állt bíróság előtt, és el is ítélték - kikerülte a politikai nézeteire vonatkozó kérdéseket.

A magazin e témában többek közt arra lett volna kíváncsi, hogy folytatott volna-e viszonyt muzulmán vagy zsidó férfival, és hogy rokonszenvesnek találja-e Barack Obama amerikai elnököt.





 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.12. 17:00
2012.02.12. 17:00
Törő Csaba, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
HR Trainee (Prohumán 2004 Kft.)
Kereskedő (VIA Bérautó Kft.)
Sales Representative (Adecco Kft.)
BBC Front page
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.

Add a Startlaphoz