kultúra

Gyermeksztárból a pop királya

2009. június 26., péntek 8:46     InfoRádió
    Kinyomtatom Elküldöm Betűméret + -
Ötvenéves korában elhunyt Michael Jackson: a popsztárt helyi idő szerint csütörtök délután, szívleállás miatt vitték kórházba, az orvosok azonban már nem tudták megmenteni. Az énekes Los Angeles-i bérelt házában lett rosszul, és már nem lélegzett, amikor a mentők megérkeztek. Az orvosszakértő szerint a halál pontos okát csak a boncolás során lehet majd megállapítani.
 
Elbukott

A zenész 1991-ben rekordösszegű, 65 millió dolláros lemezszerződést kötött a Sonyval és hamarosan megjelent nyolcadik lemeze, a Dangerous, amely világszerte 32 millió példányban kelt el. Az album legnagyobb sikere a Black or White és a Heal the World. Jackson ezután hozta létre azonos nevű alapítványát, amelyen keresztül az afrikai HIV-fertőzött gyerekeken próbált segíteni.

Gyermekmolesztálással 1993-ban vádolta meg először egy akkor 13 éves fiú, Jordan Chandler és apja. Az énekes birtokát többször átkutatta a rendőrség, a gyanút pedig erősítette az is, hogy testvére, LaToya Jackson is pedofíliával vádolta. A fiú családja és Jackson végül peren kívüli megállapodást kötött: egyes források szerint Jordan hallgatásának ára 22 millió dollár volt.

1994-ben Michael Jackson feleségül vette Elvis Presley lányát, Lisa Marie-t, ám a pár két évvel később elvált. Hamarosan azonban újra megnősült, ez alkalommal bőrgyógyászát,
Deborah Jeanne Rowe-t vette, aki két gyermeket szült neki. Harmadik gyereke 2002-ben született, az anya nevét azonban nem hozta nyilvánosságra a sztár.

A zenész 2005-ben újra gyermekmolesztálási ügybe keveredett: ezúttal Gavin Arvizo vádolta meg szexuális zaklatással. Jackson tagadott, ám két esztendővel később mégis vádat emeltek ellene. A nyomozás során az énekest pszichológus is megvizsgálta, aki szerint lelki világa egy tízéves gyerekéhez volt hasonló, és egyáltalán nem illett egy pedofil profiljába.

Michael Jackson annyit jótékonykodott, hogy még a Guinness-rekordok könyvébe is bekerült, mint a legjótékonyabb híresség a világon. A Nelson Mandela-alapítványtól kezdve az UNESCO-n át a Vöröskeresztig, mindenhol tevékenykedett, és jótékonysági akciókban is részt vett.

Jövedelmének nagy része nem is saját dalainak bevételéből származott, Jackson már a nyolcvanas évek elején üzletelni kezdett jogdíjakkal. Ő szerezte meg többek között Eminem és Shakira dalainak jogait, de nála van az összes Beatles-dal joga is.

« Előző oldal  1   2   3 



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.12. 17:00
2012.02.12. 17:00
Törő Csaba, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
Konzulens (Siemens PSE Kft. )
Network Engineer (Hays Hungary)
Inköpare (Risskov Bilferie ApS)
BBC Front page
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.

Add a Startlaphoz