külföld

Felfüggesztették a megkövezésre ítélt iráni nő büntetését

2010. szeptember 8., szerda 16:53     InfoRádió / MTI
    Kinyomtatom Elküldöm Betűméret + -
Az iráni hatóságok felfüggesztették a házasságtörés és gyilkosság miatt megkövezésre ítélt iráni nő büntetését.
 

1

"A házasságtörés vádja felülvizsgálatra kerül, s egyelőre pedig leállítottuk a végrehajtást" - jelentette be az iráni külügyminisztérium szóvivője.

Az iráni bejelentést megelőzően, kedden José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke azt mondta, a büntetést kimondhatatlanul barbárnak tartja. Az ítélet komoly felháborodást keltett számos nyugati országban, amit többek között az is mutat, hogy Európai Parlament szerdán 658-1 arányban szavazta meg a Teheránt ebben az ügyben elítélő indítványt.

A nemzetközi nyomásra reagálva az iráni külügyminisztérium szóvivője azzal vádolta az Egyesült Államokat: az ügyet a nukleáris program körüli politikai játszma részeként arra használták fel, hogy tovább rontsák az Iránról kialakult képet.

Szakine Mohammadi Astianit 2006-ban ítélték halálra házasságtörésért - amely főbenjáró bűnnek számít az iszlám államban -, és férje meggyilkolásában való bűnrészességért. Az elmúlt hetekben plusz testi fenyítésként 99 korbácsütést is kiszabtak a nőre, mivel az iráni hatóságok szerint megjelent róla egy kendőzetlen arcú kép a brit The Times napilapban. Hétfőn felröppent a hír, hogy ezt az utóbbi ítéletet már végre is hajtották, azonban egy iráni jogvédő szerdán találkozott a börtönben Astianival, aki tagadta, hogy megkínozták volna.

Az iráni média értesülései szerint a megkövezés végrehajtását felfüggesztették ugyan, de lehet, hogy csak a büntetés módján változtatnak majd, és végül kötél általi halálra ítélik Astianit.

Irán Kína után a második legtöbb kivégzést végrehajtó állam az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet adatai szerint. Gyilkosságot, házasságtörést, megerőszakolást, fegyveres rablást, hithagyást és drogkereskedelmet is lehet halállal büntetni a közép-keleti országban.



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.12. 17:00
2012.02.12. 17:00
Törő Csaba, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
Partner menedzser (Salesjob.hu)
Üzletvezető (Budapesti cég)
HR Trainee (Prohumán 2004 Kft.)
BBC Europe
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.

Add a Startlaphoz