külföld

Az árvíz sújtotta Észak-Korea rizst és építőipari eszközöket kér Dél-Koreától

2010. szeptember 7., kedd 7:47     InfoRádió / MTI
    Kinyomtatom Elküldöm Betűméret + -
Az árvíz sújtotta Észak-Korea rizst, cementet és építőipari eszközöket kér Dél-Koreától egy héttel azután, hogy Szöul több mint 8 millió dolláros segélyt ajánlott fel Phenjannak a természeti katasztrófa okozta károk felszámolására - jelentette kedden a Jonhap dél-koreai hírügynökség.
 

1

Az észak-koreai kérést a hét végén közölte az ottani vöröskereszt, és ezután nem sokkal jelentette be Phenjan, hogy szabadon engedte azt a halászhajót, amelyet augusztus elején fogott el a Japán-tengeren. A hajón - amely állítólag az észak-koreai vizek közelében halászott - négy dél-koreai és három kínai állampolgár tartózkodott.

Az egy héttel ezelőtti dél-koreai felajánlásban, amelynek tolmácsolója szintén a vöröskereszt - csak éppen a dél-koreai - volt, nem szerepelt építőipari termék, hanem általában élelmiszer, elsősegély nyújtásához szükséges eszközök és más segélyfelszerelés.

"Ha Dél segélyt akar küldeni az árvíz miatt, akkor az volna a helyes, ha az építőipari anyagokkal és eszközökkel együtt rizs is érkezne" - üzenték Phenjanból a két ország egyesítésének ügyeivel foglalkozó dél-koreai minisztérium szóvivője szerint. A szóvivő közölte, hogy Szöul tanulmányozza a kérést.

Ha a két ország megállapodik a szállításban, akkor ez lesz az első nagyobb dél-koreai segély azóta, hogy márciusban - Szöul gyanúja szerint - egy észak-koreai torpedó elsüllyesztette a dél-koreai haditengerészet egyik hajóját.

A múlt heti dél-koreai felajánlás időzítése azért is figyelemreméltó volt, mert alig néhány órával korábban vált ismerté, hogy az Egyesült Államok újabb szankciókat léptetett életbe Észak-Korea ellen. Washington azért döntött így, mert egyértelműen Phenjant vádolta a dél-koreai hajó elsüllyesztésével.

Észak-Koreában idén júliusban és augusztusban voltak rendkívüli esőzések, amelyek - különösen az ország Kínával határos északi részein - heves áradásokat okoztak. Az árvizek következtében ezrek kényszerültek otthonuk elhagyására, és nagy kiterjedésű termőföld került víz alá.



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.09. 19:00
2012.02.09. 19:00
Schöpflin György, a Fidesz európai parlamenti képviselője
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
Telefonos értékesítő (Work Force Kft.)
Üzletkötő (Next-Consulting Kft.)
Titkárnő, titkár (Pestlőrinci kft. )
BBC Europe
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.

Add a Startlaphoz